Holttestekre bukkantak egy mexikói folyóban

Tizenkét, az erőszak nyomairól árulkodó holttestre bukkantak Mexikó nyugati részén egy folyóban, közel egy népszerű kirándulóhelyként ismert tóhoz - közölték csütörtökön a helyi hatóságok.

Hétfő és szerda között kilenc holttestet találtak a vízben, majd még hármat a parton a Lerma folyónál, amely a Jalisco szövetségi államban lévő Chapala-tóba ömlik. Ez utóbbi népszerű kirándulóhely a turisták és a környéken élő amerikaiak, továbbá a kanadai nyugdíjasok körében.

Eduardo Almaguer, az állam főügyésze elmondta, hogy mindegyik holttesten kimutatható az erőszak nyoma, egyeseken lövések nyomai is - tette hozzá.

A hatóságok folytatják a kutatást az esetleges további holttestek után Jamay város környékén, amely 90 kilométerre fekszik délkeletre az állam székhelyétől, Guadalajarától, az ország második legnagyobb városától.

Almaguer elmondta, a térségben nem kaptak semmilyen bejelentést arról, hogy embereket raboltak volna el. Ez megnehezíti a holttestek azonosítását.

A helyi hatóságok a szomszédos szövetségi államok - Guanajuato és Michoacán - segítségét kérték az ügy megoldásához. Arra gyanakszanak, hogy a holttesteket még Michoacán államban dobták a folyóba és az áramlat továbbszállította.

Idén májusban három feldarabolt és három lefejezett ember testére bukkantak egy taxiban Jalisco és Michoacán állam határában. A két állam kulcsfontosságú szerepet tölt be a kábítószerek előállításában és az Egyesült Államokba csempészésében, éppen ezért rendszeresen színhelye a drogbandák közötti leszámolásoknak.


MTI/para