Hétfőtől bevetik az emeletes vonatokat a Pozsony–Komárom szakaszon

2019. szeptember 13. - 19:41 | Régió

Hétfőtől, szeptember 16-tól emeletes vasúti kocsik is fognak közlekedni a Pozsony–Komárom vonalon.

A vagonokat a RegioJet vasúti társaság biztosítja, amely a Közlekedési és Építésügyi Minisztérium megrendelésére üzemeltet regionális vonatjáratokat Komárom és a főváros között. Erről a közlekedési társaság tájékoztatott pénteken.

A RegioJet így akarja növelni a reggeli és délutáni csúcsidőben közlekedő, túltelített személyvonatok kapacitását. A társaság szerint jelenleg az emeletes vagonok forgalomba állítása az egyetlen módja a járatkapacitás növelésének az egyvágányú vasútvonalon, mivel a vonatok csúcsidőben már most is 20 percenként közlekednek.

„Az emeletes vagonok a 4308-as számú, reggeli járaton fognak az utasok rendelkezésére állni, amely hétköznap 6.15-kor indul Dunaszerdahelyről Pozsonyba. A kétszintes vasúti kocsik forgalomba állításának köszönhetően több százzal fog nőni az ülőhelyek száma a reggeli és a délutáni csúcs idején”

– fejtette ki Ivana Kašická, a RegioJet vonat- és buszközlekedésért felelős igazgatója. A vagonokat, amelyek eddig München környékén közlekedtek, a német DB Regio vasúttársaságtól vásárolták.

Februártól a közlekedésügyi minisztérium és a magán közlekedési társaság fokozatosan emelni kezdte a Pozsony–Komárom vonalon közlekedő vonatok szállítási kapacitását. A megállapodás értelmében egy gyorsvonat-kocsikból álló szerelvényt állítottak forgalomba. Az emeletes vonatok elindítása a következő lépés.

A RegioJet tájékoztatása szerint az idei év első felében mintegy 2,3 millióan utaztak ezen a vonalon, ami az előző évi adatokkal összehasonlítva 50 százalékos növekedést jelent. Ennek oka az új csallóközi lakóövezetek nagyarányú benépesedése, valamint a RegioJet csatlakozása a Pozsony megyei integrált közlekedési rendszerhez.


(TASR)