Hét-nyolcszáz éves csontvázat találtak a somorjai templomnál, ami a városról is elárul ezt-azt

2018. május 17. - 18:47 | Régió

Rendkívüli és nem várt leletre bukkantak a régészek Somorján.

Hét-nyolcszáz éves csontvázat találtak a somorjai templomnál, ami a városról is elárul ezt-azt
Fotó: net

A román stílusú, református felekezethez tartozó templom mellett, nagyjából egy méteres mélységből ásták elő egy 12-13. századból származó csontház maradványait.

A lelet azért is különleges, mert Szlovákia területén csak néhány ilyen, csontmaradványok tárolására használt kriptát tártak fel eddig ebből a korból.

Peter Nagy, a pozsonyi (Bratislava) Archeológiai Múzeum régésze csütörtökön arról tájékoztatta a TASR hírügynökséget, hogy az osszáriumot annak építésekor valószínűleg Szent Miklósnak szentelték. Az építmény föld alatti részébe, megközelítőleg három méteres mélységig az elpusztult sírokból származó csontokat helyezték. Erre akkor kerülhetett sor, amikor a templom melletti temető megtelt, és új sírhelyeket kellett kialakítani. A csontok fölé egy kisebb kápolnát emeletek. A kör alakú építmény átmérője hat-hét méter. Hogy milyen mélységig sikerül leásni, Nagy még nem tudta megmondani.

A 12-13. századra datálható téglaépítmény kőalapzatra épült. A szomszédságában egy másik, viszonylag nagy téglaépület maradványait is megtalálták, mely ismeretlen funkciót töltött be, és a virágzó vagy késő középkorból származhat. „Szlovákia területét tekintve nagy kulturális és történelmi jelentőséggel bíró régészeti leletről van szó” – állapította meg Peter Grznár, a nagyszombati Kerületi Műemlékhivatal régésze.

Hasonló építményeket Pozsony, Nagyszombat, Selmecbánya és Körmöcbánya területén tártak fel korábban.

A lelet Grznár szerint arra utal, hogy a középkori Somorja a történelmi Magyarország jelentősebb városai közé tartozott.

Az előzetes régészeti feltárást a Somorjai Református Egyházközség rendelte meg, mivel a telken óvodát és bölcsődét terveztek építeni. Hogy a lelet felfedezése után kitartanak-e eredeti szándékuk mellett, Bucsuházy István, az egyházközség főgondnoka egyelőre nem tudta megmondani. „Folytatódnak a munkálatok, várnunk kell” – válaszolta a TASR kérdésére.

Grznár elmondása szerint a csontházakban bemutathatók az eredetiben megőrzött, középkori belső terek. Somorja esetében ezt kombinálni lehetne a román templomba tett látogatással, melyet a város legértékesebb történelmi műemlékének tartanak, és melyben megtekinthetők az eredeti, középkorból származó freskók is. A templom a Csallóköz legrégebbi építményeinek egyike, felújítása után elnyerte a Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa (ICOMOS) díját is.

(TASR)