A ház mellé állított szekrényben találtak rá a halott csecsemőre

Megosztás

A helyieknek gyanús lett, hogy a kismama hasa egyszer csak eltűnt, de gyerek sehol.

Borzalmas cselekmény történt az iglói járásbeli Szepesedelény (Odorín) községben. A Joj TV beszámolója szerint az egyik családi ház mellé állított szekrényben találták meg egy újszülött holttestét.

Az édesanyára a helyiek kezdtek gyanakodni, miután tudták, hogy állapotos, viszont egyszer csak eltűnt a hasa, a gyermekről pedig nem beszélt semmit.

A falubeliek kihívták a rendőrséget, ők találták meg a csecsemőt, akit valószínűleg a házuk kádjában szülhetett meg, legkorábban egy héttel ezelőtt.

A nőnek már négy gyereke volt.

Alexander Szabó rendőrségi szóvivő közölte, hogy a rendőrség nyomozást indított annak kiderítése érdekében, hogy mi történt pontosan. Jelenleg újszülöttel szemben elkövetett gyilkosságként vizsgálják az ügyet, ugyanakkor elrendelték a holttest boncolását. Ez alapján fény derülhet arra is, hogy a kisbaba már eleve holtan született vagy születése után gyilkolták meg.

(Noviny.sk/para)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program