Hatszor szúrta meg apját egy késsel a fiatal férfi Vágsellyénél!

2022. április 10. - 09:28 | Régió

Kis híján tragédia történt egy Vágsellye melletti tanyán, ahol a 31 éves Jozef hatszor szúrta meg édesapját, majd kihívta a mentőket - számolt be róla a Joj TV. A rendőrség végül gyilkossági kísérlet ügyében indított eljárást.

Hatszor szúrta meg apját egy késsel a fiatal férfi Vágsellyénél!
Illusztráció

Az eset a Vágsellyéhez tartozó Kilič településrészen történt. Az utcában lakó egyik szomszéd arról számolt be a televíziónak, hogy a fiatalabb Jozef egyik délután odarohant hozzá azzal, hogy mentőt kell hívni, mert az apja vérzik. "Kérdeztem, mi történt, azt mondta, nem tudja. Erre mondom, ott van bent a telefon, hívd a mentőket" - fogalmazott.

Amikor a mentők megérkeztek, felfedezték, hogy a férfi hat sebből vérzik, három ebből a mellkasán volt, kettő életveszélyes, három másik pedig a hátán. A galántai kórházba szállították.

A rendőrség eközben őrizetbe vette a 31 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy meg akarta ölni az apját. Viktória Borloková nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő megerősítette, hogy gyilkossági kísérlet ügyében indult nyomozás.

A szomszédnő még beszélt arról, hogy apa és fia nem szoktak veszekedni és senkinek nem ártottak. Dolgozni sem dolgoztak, csak időnként segítettek valakiknek különböző munkákban. Valószínűleg most bepiáltak és aztán kezdtek veszekedni. A rendőrség közölte, a sértett alkoholszintje 1,9 ezrelék volt, a fiáé pedig 3,21 ezrelék.

(Joj TV)