Hátborzongató részletek derültek ki a testvérpárról, akik kizuhantak egy lakóházból Ligetfalun

Hátborzongató részletek derültek ki a testvérpárról, akik kizuhantak egy lakóházból Ligetfalun

Mint ismert, március 19-én délelőtt 10 órakor a ligetfalui Vyšehradská utcában egy hételemeletes lakóház előtti betonparkolóra zuhant egy férfi, akit kórházba szállítottak, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem sokkal később meghalt. 

Délután három körül ugyanoda riasztották a mentőket és a rendőrséget, mert a lakóház elé zuhant egy nő is, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A rendőrök ezután keresni kezdték, hogy honnan zuhanhatott ki a két személy, végül sikerült is megállapítaniuk, melyik lakásban történt a tragédia. Ezután16.30 környékén be is jutottak a lakásba, ahol holtan találtak egy 10 éves gyermeket, akiről később kiderült, a nő fia volt.

A tragédiáról eleinte számos pletyka keringett, melyek közül a leghíresebb az volt, hogy a férfi késsel támadt a nővérére és annak fiára, majd miután megsebesítetette őket (és a nő elájult), úgy döntött, öngyilkosságot követ el. A híresztelések szerint, csak ezután ébredt fel a nő, aki miután észrevette, hogy fia már nem él, szintén az öngyilkosságot választotta.

Ám a Startitup.sk információ szerint, ez a verzió nem állja meg a helyét.

A portál ugyanis egy nemrég megjelent cikkében azt írta, hogy a boncolás során kiderült, hogy a nő testén felfedezett szúrt sebeket nem a férfi okozta. A vizsgálatok ugyanis azt állapították meg, hogy a nő saját kezűleg okozta a sebeket, majd csak ezután ugrott ki a társasházból.

A híroldal ezután azt is megírta, hogy információi szerint a rendőrség a nyomozás során kiderítette, a testvérpár egy vallási szekta tagjai voltak, sőt, felmerült egy olyan verzió is, mely szerint a 9 éves fiú halálában közrejátszhatott az anyja és nagybátyja hite is.  

Az ügy számos kérdést vetett fel a rendőrség intézkedéséről is, hogy vajon a férfi délelőtti halálát követően keresték-e a lakást, ahonnan kizuhant, mivel a nő ekkor még nyilvánvalóan élt.


(Startitup.sk/parameter)