Halálra ítélték Japánban a "twitteres sorozatgyilkost"

Halálra ítélték kedden Japánban a "twitteres sorozatgyilkos" néven elhíresült Siraisi Takahirót, aki kilenc fiatalt ölt meg 2017-ben, mind olyanokat, akik öngyilkossággal foglalkozó gondolataikat kiírták a Twitterre.

A most 30 éves Siraisi áldozatai meggyilkolása után feldarabolta holttestüket, és a lakásában, hűtőládákban tárolta a testrészeket. Az áldozatok 15 és 26 év közöttiek voltak, nyolc nő vagy lány, illetve egy férfi vagy fiú, ezt a Kyodo hírügynökség nem írta körül pontosan. A rendőrség úgy jutott a tettes nyomára, hogy az egyik áldozat eltűnése után a szálak hozzá vezettek.

A férfi először kapcsolatba lépett a Twitteren az öngyilkosság gondolatával foglalkozó fiatalokkal, majd lakásába csalta őket azzal az ígérettel, hogy segít nekik meghalni.

A vádlott elismerte az összes emberölést, de ügyvédei szerint tettei kisebb súlyúak, mint amelyek halálbüntetést érdemelnek, mert védencük áldozatai beleegyezésével ölte meg őket. Az ügyészek szerint azonban a vádlott elismerte, hogy áldozatai ellenálltak a fojtogatásnak, ezért nem áll meg az az állítás, hogy beleegyezésükkel történt az emberölés. Erre az ügyvédek azzal vágtak vissza, hogy az áldozatok meg akartak halni, ellenállásuk csak "önkéntelen reflex" volt. Ezenkívül szerintük Siraisi valószínűleg nem volt tudatában annak, hogy mit cselekszik. Az ügyészek elmondták a perben, hogy a férfit öt hónapon át vizsgálták pszichiáterek, és nem merült fel arra utaló jel, hogy bármikor ne lett volna tudatában tettének, tehát felelősségre vonható. Csak ezután emeltek vádat ellene 2018 szeptemberében.

Az ügyészek vádja szerint Siraisi meggyilkolásuk előtt nemi erőszakot követett el a nők, illetve lányok ellen.

A bíróság helybenhagyta az ügyészek által kért halálbüntetést. Az elítélt közölte, hogy nem akar fellebbezni.

Az esetnek nagy visszhangja volt a japán társadalomban, és hatására a kormány és a közösségi média üzemeltető cégei megpróbálnak hatékonyabban segíteni a lelki válságban lévő fiataloknak.

(MTI)