Halálra ítéltek hét embert az Iszlám Államhoz tartozás vádjával

2017. szeptember 17. - 08:42 | Külföld

Hét embert ítélt halálra szombaton az egyiptomi igazságszolgáltatás az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozás vádjával és 21 kopt keresztény líbiai lefejezésében való bűnrészességük miatt - közölték nevük elhallgatását kérő egyiptomi illetékesek.

Az Iszlám Állam 2015 februárjában egy videofelvételt tett közzé, amely 21 egyiptomi kopt keresztény líbiai lefejezését mutatta be. Megtorlásul Egyiptom légitámadást intézett a dzsihadisták líbiai állásai ellen.

A szombaton elítélt hét egyiptomi állampolgár közül háromra távollétében mondták ki az ítéletet.

Mind a hét elítéltet azzal vádolják, hogy az északnyugat-egyiptomi Marsza Matrúh tartományban működő Iszlám Állam-sejthez tartoztak, és terrorcselekmények elkövetésére készültek, miután a dzsihadisták líbiai és szíriai táboraiban kiképzést kaptak. Többen közülük a vád szerint részesek a kivégzésekben is.

A halálos ítéletet a törvény értelmében az egyiptomi főmuftinak is be kell nyújtani, akinek a véleménye konzultatív jellegű. Májusban Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök figyelmeztetett, hogy a dzsihadisták szíriai területeik visszahódítása után valószínűleg Líbiába és az egyiptomi Sínai-félszigetre települnek át.

Mohamed Murszi iszlamista elnök 2013-ban történt megbuktatása óta Egyiptomban a dzsihadisták számos terrortámadást követtek el, elsősorban a Sínai-félsziget északi részében, ahol egyre gyakoribbak a rendvédelmi szervek elleni merényletek. A radikális iszlamista szervezet több véres támadást hajtott végre a kopt keresztény kisebbség ellen is.

MTI/para