HALÁLOS BALESET: Nem adott előnyt a Passatnak, életét vesztette a fiatal sofőr

Súlyos közúti balesethez riasztották szerdán reggel a rendőröket, amely során életét vesztette egy 20 éves fiatal.

HALÁLOS BALESET: Nem adott előnyt a Passatnak, életét vesztette a fiatal sofőr
Rendőrségi felvételek - további képekért kattints a fotóra!

Božena Bruchterová rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint az eset 6:30 körül történt a nyitrai járásbeli Čeľadice községben. A Peugeot 406 típusú személyautót vezető 20 éves fiatal eddig ismeretlen okból nem adott előnyt a főúton érkező VW Passatnak.

Az ütközés során a vétkes sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően életét vesztette. A Peugeot-ban utazó másik két személy könnyebb sérüléseket szenvedett.

A Passat 33 éves sofőrjét szintén kórházba kellett szállítani, a szervezetében alkoholt nem állapítottak meg. Az csak a boncolást követően derül ki, hogy a fiatal autós fogyasztott-e alkoholt.

A rendőrség az ügyben emberölés vádjával indított eljárást.

-para-