Halálos áramütés ért két tinédzsert a McDonald’s-ban

A McDonald’ két munkatársa, a 19 éves Alexandra Porras Inga és a 18 éves Gabriel Campos Zapata életét vesztette munkavégzés közben Peruban.

BBC a New York Timre hivatkozva arról ír, hogy a fiatalokat egy éjszakai műszakban, a konyha takarítása közben áramütés érte.

A lap szerint a balesetet egy kilógó kábel okozta az egyik italautomatánál, az áramütés Alexandra Porras Ingát érte, Gabriel Campos Zapata segíteni próbált neki, ekkor érte halálos sérülés. A perui ügyészség nyomozást indított.

 

 

Kedden tüntetők tiltakoztak Limában a rossz munkahelyi körülmények miatt, az emberek szerint ugyanis országos problémáról van szó.

Ha kiderül, hogy az étteremlánc a felelős a fiatalok haláláért, körülbelül 56 200 dolláros bírságot kaphatnak.


(via24.hu)