1
Illusztráció (Fotó: TASR)
A Progresívne Slovensko (PS) a Smer elsőszámú kihívójaként lépett elő, hiszen a közvélemény-kutatásokban rendre ott liheg Ficóék mögött a második helyen a pártpreferenciákat illetően. Minden bizonnyal vannak, akik ezt nem nézik jó szemmel, ugyanis az elmúlt napokban hackertámadás érte a pártot – írja a Topky.
A párt a keddi nap folyamán számolt be a támadásról, egyesek viszont jelezték, hogy már hétfőn sem tudtak fellátogatni a párt hivatalos oldalára.
Lucia Plaváková, a PS alelnöke közölte, hogy a hackertámadás komplikációkat okozott a párt hivatalos weboldalán, valamint az egyes személyek szavazókörzetekbe való delegálásában. Különféle intervallumokban több ezer IP-cím próbált belépni a párt oldalára, ami leterheltséget okozott a szerverben, és ellehetetlenítette az oldal megnyitását.
Plaváková hozzátette: a weboldal első összeomlását vasárnapról hétfőre virradó éjszaka regisztrálták, 24 óra alatt pedig 129 millió próbálkozást észleltek az oldal megnyitására a világ minden pontjáról. Mint mondja, a támadás célja láthatóan az volt, hogy működésképtelenné tegyék a párt hivatalos oldalát.
A párt emellett úgynevezett phisghing-támadásokat is észlelt az e-mail-címek ellen, ezért kénytelen volt szükséges biztonsági intézkedéseket hozni. Az oldal működését azóta már sikerült helyreállítani.
Plaváková szerint a támadások annak a számlájára írhatók, hogy a párt az elmúlt időben erősödni kezdett a pártpreferenciákat illető közvélemény-kutatásokban.
(topky.sk)