„Ha nem tudsz azonnal együtt létezni a színésszel, akkor meghaltál”

A méltán elismert magyar színművész, szinkronszínész, Lippai László nemrégiben a csallóközi Csilizpatas községben tett látogatást. Lippai László olyan ismert külföldi színészek magyar hangja, mint Ben Stiller, Matthew Broderick, vagy Johnny Depp. Vallja, a sikerhez a tehetségen túl szerencsére van szükség. Meggyőződése, hogy a stúdióba nem lehet csak úgy, az utcáról beesni. Keményen meg kell küzdeni azért, hogy valaki jó legyen a szakmában. Csilizpatasi előadása előtt portálunknak lehetősége nyílt néhány kérdést feltenni neki. Beszélgettünk a szinkronszínészetről, a tapasztalatairól, valamint a meglátásairól egyaránt.   

„Ha nem tudsz azonnal együtt létezni a színésszel, akkor meghaltál”
A szerző képei és internetes felvételek

Hogyan, egyáltalán lehet-e tanítani a szinkronszínészetet?

Lehet tanítani, igen. Hétvégenként jómagam is oktatok egy iskolában. Technika kérdése. Rá kell érezni. Ha nem érzed a ritmust, ha nem érzed az eredeti színész mimikáját, akkor nem tudod megfelelően felmondani a szöveget. Sokan emiatt feladják, holott remek színészek. Amikor tanítom a fiatalokat, arra hívom fel a figyelmüket, hogy minél jobban ügyeljenek a ritmusra, ugyanis a ritmusérzék a legfontosabb. Na és persze nem szabad megfeledkezni a türelemről sem. Vannak olyan 18 évesek, akik nem tudnak olvasni. A sok okoseszköz miatt nem fognak könyvet a kezükbe, nem foglalkoznak vele, hogy legyen beszédkészségük, szókincsük. Ezt nagyon nagy hibának érzem. A mai felgyorsult világban pedig erre nincs idő. Bemész a stúdióba, ahol egyedül vagy, a kollégákkal nem is találkozol. Egy monitor van előtted, felveszel egy fülest, amiben az eredeti szöveget hallod, majd megkapod a magyar szövegedet, amit a kamera mellett látsz. Ott találkozol ezzel először, nem tudod, hogy miről van szó. A partnert sem hallod, csak magadat.

Ha nem tudsz azonnal együtt élni a színésszel, akkor „meghaltál”. Aki ezt nem tudja megszokni, az alkalmatlan erre a feladatra. Ma már borzasztó igénytelenség folyik. Addig fut a szöveg, míg nem rontasz. Vannak még kollégáim, és én is olyan vagyok, hogy addig nem vagyok hajlandó tovább menni, amíg az az anyag nem kiadható. Néhányan még ragaszkodunk a minőséghez, ami ma már sajnos nem divat.

Hogyan zajlik egy szinkronhang kiválasztása? Mennyire van beleszólása ebbe a magyarországi forgalmazónak?

A magyar megrendelőnek semmi beleszólása nincs. A mozifilmeknek, sorozatoknak van egy külföldi - általában amerikai, német vagy francia – megrendelője. Ők hangmintákat kapnak. A megrendelő nem is tudja, hogy én ki vagyok, csak egy szám tartozik a hangomhoz. Egy bizonyos részletet felmondunk az adott filmből, ezt kapják meg, majd a külföldi megrendelő és a hangmérnök leül, s próbálja megtalálni a színészekhez megfelelő szinkronhangot. Figyelik a hangsúlyt, a hanglejtést, de a legfontosabb számukra, hogy a szinkronhang a lehető legjobban hasonlítson a karaktert megtestesítő színész hangjához. Mondhatni szerencsém van, mert a külföldi megrendelő egy új film esetében többnyire ragaszkodik azokhoz a hangokhoz, akik még annak idején elkezdték szinkronizálni az egyes színészeket.

Én Michael J. Fox, Matthew Broderick, Johnny Depp és Ben Stiller magyar hangja lehettem, így az új filmjeikhez is engem kérnek fel.

Mindig megnézem a jövő évi filmtermést, s ha látom, hogy ezek a sztárok Amerikában forgatnak, akkor megnyugszom, mert tudom, ha moziba kerülnek a filmjeik, én fogom szinkronizálni őket.

Megesett, hogy Ben Stiller és Matthew Broderick egy filmben szerepelt, ráadásul még közös jelenük is volt. Ezt hogyan oldotta meg?

Bizony! Itt sajnos kiszúrtam magammal. Nagyon jóban voltam a magyar rendezővel és mivel ugye mind a két színészt én szoktam szinkronizálni, megkérdezte a gyártásvezető, hogy melyiket szeretném csinálni. A szívemhez közelebb áll Matthew Broderick, ezért őt választottam. Igen ám! De nem tudtam, hogy a kétórás mozifilmben neki csak negyven tekercse volt, Ben Stillernek pedig száznegyven. Ettől eltekintve egy jó élmény volt a számomra. Broderick fantasztikus színész, és érzem, hogy együtt öregszik velem. A jó színészeket mindig könnyebb szinkronizálni. Mindig várom, amikor tudom, hogy ilyen minőségi színészhez kell adnom a hangom.

Hogy tudják az érzelmeket hozni, ha előzetesen egyáltalán nem kapnak információt a filmről?

Jó a kérdés! Ezért kell odafigyelni a minőségi szinkronra, ami egyre ritkább. Megszűnt az igény, egyrészt az idő gyorsasága miatt. A mai technika rettenetesen felgyorsult. Mi annak idején két hét alatt készítettünk el egy mozifilmet. Ma ezt egy nap alatt megcsinálják. Akkor volt egy színészvetítés, egy szinkrontolmács, akinek a segítségével megismertük a történetet. Most nem tudunk semmit a sztoriról. Van, hogy bemegyünk a stúdióba, s azzal kezdünk, hogy meghal egy szereplő, de azt sem tudjuk, hogy miért, hogyan, ki miatt hal meg, jó vagy rossz ember volt-e. Teljesen rendszertelen a mai logika, ami szerint szinkronizáljuk a filmeket. Ha lelkiismeretes a rendező, akkor egy pár mondatban elmondja, mire készülj, merrefelé orientálódj.

Az igénytelenségen és felgyorsultságon túl, milyen változásokat lát a szakmában?

Óriási különbségek vannak. Azért hiszek még magamban, és azért is csinálom még ezt, mert nálam nincs olyan, hogy igénytelenség. Mondhat a rendező bármit, addig, amíg nem érzem azt, hogy valami jó, addig újracsinálom. Felhígult a szakma, már van 10-11 ezer színész, ebből körülbelül kétezer szinkronizál.

A fiatalok azonnal úgy gondolják, hogy mindent tudnak. Pedig ez nem így van. Még ha el is végeztem egy iskolát, ez nem úgy működik, hogy az utcáról beesem a stúdióba. Ezért keményen meg kell küzdeni, sokat kell tanulni.

Működik a szinkronszínészet a színészet nélkül?

Azt gondolom, alap követelmény, hogy a színész tudjon szinkronizálni, valamint, hogy a szinkronszínész jó színész legyen. Akkor vagyok igazán büszke magamra, amikor úgy tudok azonosulni egy színésszel, hogy a civil néző nem veszi észre, hogy én vagyok a magyar hangja.

Milyen oknál fogva cserélnek, cserélhetnek le egy szinkronszínészt?

Van erre egy nagyon jó példám. Tizenegy évig én voltam a Cobra11 című sorozat Semir Gerkhan nevű színészének magyar hangja. Minden évben ötven forinttal kértem többet egy epizódért. Egy ötvenperces epizód körülbelül kilencven tekercsből áll. Ha mindegyik tekercsben benne vagyok, az összesen 4500 forint. Azt mondták, nem tudják kifizetni. Tizenegy év után döntöttem úgy, ha nem mennek bele az árba, akkor nem csinálom tovább. Szemrebbenés nélkül kirúgtak, mondván, van helyettem más. Jött valaki, aki nem ötven forinttal drágábban, hanem százzal kevesebbért csinálta meg. Ezután a sorozat nézettsége a felére esett vissza, ami valamit jelent. Vagy hozzászoktak a nézők a hangomhoz, vagy valamit mégiscsak jól csinálhattam. De hát ilyen a világ, így működik, veled nem foglalkozik senki.

Lát reális esélyt arra, hogy ha összefognak, ismét megbecsülik majd a jó szinkronszínészeket?

Mocskos egy szakma ez! Itt az a szó, hogy összefogás, elképzelhetetlen. Tudomásul kell venni, hogy mindenkinek ez a megélhetési forrása. Régen, amikor kikerültem a főiskoláról, ismertem azokat a rendezőket, akik tévéjátékokban dolgoztak, így tudtam, hogy évi 12 tévéjátékban benne leszek. Ilyen már nincs. Ma mindig ugyanazt a 12 arcot látod. Ők mind baromi jó színészek, csak unom már őket! Nem akarom minden filmben a Stohl Andrist látni! Nem fér oda más, mert a rendező az éppen divatos színészeket keresi. Pedig ki merem jelenteni, hogy rajtuk kívül még számtalan jó színész van.

Mit tanácsolna a pályakezdő fiataloknak, mi a siker titka?

A legfontosabb a szerencse! Lehetsz akármilyen tehetséges, szorgalmas, ügyes, ha nincs szerencséd, nem mész vele semmire. Hogy egy példát említsek: Elmentem a Drága örökösök című magyar sorozat meghallgatására. Nem volt hozzá nagy kedvem, de a feleségem meggyőzött. Tíz órára mentem, de tudtam, hogy tizenegyre már mennem kell egy másik helyszínre szinkronizálni. Pont akkor volt forgalomkorlátozás, hívtam is a feleségemet, hogy nem megyek a castingra, de ő csak győzködött, majd egyszer csak a forgalom is megindult. Negyed tizenegyre odaértem a meghallgatásra. Ott volt a megrendelő, elém rakott három oldalt, hogy tanuljam meg. Egy vacsorajelenetet vettek fel. Nem volt időm megtanulni a szöveget, az asztalra, magam elé tettem azt, onnan olvastam. Eltelt három-négy nap, majd hívtak, hogy tetszettem a rendezőnek, kiválaszt a szerepre. Mérlegeltem, hogy kell-e ez nekem. Két napos forgatásról volt szó, iszonyúan magas összeget kértem érte. Ismét eltelt egy hét, újrahívtak, közölték, hogy megkapom a kért összeget. Leforgattuk a jeleneteket, majd újabb egy-két hét után megint kerestek, azt mondták, annyira szimpatikus voltam nekik, hogy beírnak állandóra, ami 100-110 nap forgatást jelent. De persze itt már nem azt a gázsit kaptam, amit pofátlanul elkértem a két napért, mert nem tudtam, hogy egyáltalán benne akarok-e lenni vagy sem. Ilyeneken múlik, ez a szerencse.

Váltig állítom, ha nem ott vagy, nem abban a pozícióban, nem azon a helyen, ahol kellene, ha nem azok között mozogsz, akik közt kellene, akkor lehetsz te bármilyen tehetséges…

Szlávik Cyntia