„Gyakran mondják, hogy könnyű nekem, mert csak horgásznom kell” (INTERJÚ)

Fotók: Tóth Tamás (További képekért kattints!)

A győztes férficsapat tagjai Szénási Béla kapitány, Vidó Ferenc másodkapitány, Döme Gábor, Erdei Attila, Sipos Gábor, Sivák Mátyás, Szabó Tamás, Walter Tamás, Varga János, Csillag László, Takács Péter és Polyák Csaba csapatvezető voltak.

Az afrikai kaland óriási sikert hozott a magyar csapatnak, a rengeteg munkának, szervezésnek és felkészülésnek ugyanis meglett az eredménye, hiszen húsz nemzet válogatottja közül közös erővel megszerezték a világbajnoki címet. Az egyéni rangsor első 10 helyére három magyar versenyző is bejutott: Sipos Gábor az ötödik, Walter Tamás a kilencedik, Erdei Attila pedig a tizedik helyen végzett.

Márciusban a budapesti HorgászShow kiállításon Sipos Gábort sikerült elcsípnünk egy interjúra. A világbajnok horgászt a dél-afrikai versenyről, a felkészülésről, a körülményekről, a karrierjéről, valamint szlovákiai horgásztapasztalatairól kérdeztük.

Mit szóltatok ehhez a remek eredményhez, számítottatok-e rá, hogy világbajnoki címmel térhet haza Dél-Afrikából a magyar csapat?

Bíztunk benne, hogy képesek leszünk jó eredményt elérni. 2013-ban ugyanezen a vízen már volt egy világbajnokság, akkor a magyar csapat ezüstérmes lett. A versenypálya egy óriási víztározó egyik oldalán volt. Azért bíztunk benne, hogy sikerülhet jó eredményt elérnünk, mert nekünk fekszik az aktív, sokhalas pontyhorgászat, hiszen mi, magyarok el vagyunk kényeztetve a pályáinkkal, mert sok az olyan víz ahol darabszámra nagy mennyiségű halat lehet fogni. Miközben a konkurens nemzetek, például a hollandok, inkább a kevés halas pecákban vannak otthon, viszont abban nagyon jók.

Milyenek voltak a körülmények a világbajnokságon?

Számítottuk rá, hogy kimondottan meleg lesz, hiszen Dél-Afrikában most nyár van. Nagyon erős volt az UV-sugárzás, amire fel kellett készülni. Arra viszont nem igazán számítottunk, hogy bizony eső is jöhet. A tréninghéten gyakran előfordultak délutáni viharok, volt, hogy szinte egész nap esett az eső, mi pedig bőrig áztunk, mert nem készültünk megfelelő ernyővel és esőruhával. Viszont az még rosszabb volt, hogy rettenetes útviszonyok alakultak ki az esőzés miatt. A víztározó egy nemzeti park területén található. Háromnapos esőzés után voltak olyan szakaszok, ahol szinte félméteres nyomvonalak voltak, ez pedig lehetetlenné tette a közlekedést. Keresnünk kellett egy alternatív útvonalat.

Mondhatjuk, hogy minden reggel egy 20-30 kilométeres Dakar-ralit kellett leküzdeni olyan kocsikkal, amelyek nem erre valók. Akadtak tehát némi problémáink, voltak izgalmas pillanatok, de szerencsére mindent sikerült megoldanunk.

Hogyan állt össze a magyarországi csapat, a magyar bajnokság eredménye volt a mérvadó?

Igen, a válogatási rendszerbe három év országos bajnokságának az eredménye számít bele, és így kialakul egy sorrend. A ranglista első három helyezettje automatikus kerettagságot élvez, a 4.-10. helyezettek közül kerül ki a következő három horgász, akiket a szövetségi kapitány választ ki.

Hogyan zajlott a felkészülés?

A felkészülés nagy része inkább a szervezőmunkával telt. Szállást kellett találni, étkezést biztosítani, autókat bérelni, és az odajutást megszervezni. Ebben élen járt Döme Gábor és Walter Tamás, hiszen ők már rendelkeznek olyan kapcsolatrendszerrel, amely kellett ahhoz, hogy mindenünk meglegyen odakint. A legkomolyabb feladat valójában a horgászfelszerelés összeállítása volt. Magát a horgászatot itthon gyakorolni nem lehet, mert Dél-Afrikában teljesen mások a körülmények, máshogy viselkednek a halak, és az időjárási körülmények is teljesen eltérőek.

Itthon nagyon ritkán horgászunk olyan nagy szélben, mint amit ott tapasztaltunk.

A felkészülés technikai részét tehát a helyszínen oldottuk meg, a szervezői munka pedig már december környékén elkezdődött.

Az eredménylistából kitűnik, hogy rengeteg halat fogtatok, összesen több száz kilogrammot. Milyen etetőanyagok, csalik váltak be azon a terepen?

Nem volt bonyolult a felhozatal: egy helyi etetőanyag működött a legjobban a felkészülés alatt, ennek egy részét színeztük. Ez az ottani halaknak valamiért nagyon tetszett. Csalinak pedig különféle kukoricákat használtunk, ízesítetteket is, mert az élő csali annyira nem volt működőképes. Harcsára is próbálkoztunk, de amikor eljött a verseny napja, erről inkább letettünk, mert annyi ponty érkezett a pályára, hogy biztosabbnak éreztük annak a fogását.

Pontyokon kívül mit sikerült még fogni?

Többnyire pontyok voltak, általában 10 dekától 2 kilogrammig, de jöttek még kisebb amurok, amik sajnos viszonylag kicsik, 20-30 dekásak voltak, de nagyon gyorsan lehetett őket fogni.

Az egyéni eredménylistán a magyar csapatból te végeztél a legelőkelőbb, az összesített ötödik helyen. Itt az egyénileg kifogott hal súlya számított?

Igen, én szombaton egy szektor 1-est horgásztam, vasárnap szektor 3-ast, ez pedig összeadva 4 pontot jelentett. A világbajnokság egyéni győztese két ponttal nyert, a második helyezett három pontot kapott . A harmadik, negyedik és hatodik helyezettnek hozzám hasonlóan ugyancsak négy-négy pontja volt, a kifogott hal súlya szempontjából viszont nem voltam annyira erős, mint a többiek. Többnyire kevés halas szektorokban ültem, így sajnos nem tudtam akkora súlyt összegyűjteni, hogy az egyéni dobogóra felállhassak, de ez legyen a legnagyobb gondunk.

Döme Gábor a világbajnokság után többször is hangsúlyozta, hogy nagyon jól működött a csapatmunka, és akadt is egy olyan problémátok, amit csak közös erővel tudtatok megoldani.

Valóban. Ez úgy történt, hogy Döme Gábor korábban volt teszthorgászaton az említett dél-afrikai vízterületen, akkor viszont mások voltak a körülmények, mint a világbajnokságon, így tehát amit akkor ott tapasztalt, nem teljesen működött februárban. Viszonylag nagy méretű etetőkosarakkal készültünk, de hamar kiderült, hogy ezen a versenyen ez nem működik, kis méretű kosár viszont nem volt nálunk. Egyedül Sivák Matyinál és Walter Tamásnál volt néhány egészen pici kosár, és ezeket úgy osztottuk el egymás közt, hogy mindenkinek jutott két darab.

És az eredmény igazolta, hogy elég az a bizonyos két darab kosár fejenként, ha azt jól használja az ember.

Fotó: Facebook

Mióta foglalkozol horgászattal, kinek a hatására kezdtél el pecázni?

Édesapám ösztönzésére kezdtem el horgászni még kisgyerek koromban. Akkor még nem működött a versenyhorgászat ilyen szinten, csak az ezredforduló környékén kezdett a versenyzés népszerűbbé válni. Édesapámnak és nekem is megtetszettek a nyílt nevezésű, fenekezős versenyek, később pedig már egyre több versenyre jártunk.

Már akkor is feederhorgász voltál?

Fiatalabb koromban még inkább úszós horgászbottal, matchbottal, rakós bottal, spiccbottal versenyeztem, aztán édesapámmal elmentünk az országos szintű Haldorádó-versenyekre, Maconkára, és mindjárt az első próbálkozásra meg is nyertük. Utána is többször voltunk a dobogón, majd kezdődtek a magyar nemzeti bajnokságok, ahol már feederbottal horgásztam, és azóta tart az együttműködés a Haldorádóval – már ötödik éve vagyok főállású, úgymond profi horgász. A fő elfoglaltságom azóta a horgászversenyzés, és ez szerencsére az eredményeken is meglátszik. Munka mellett ilyen szinten művelni ezt a sportot már nem lehet.

Gyakran mondják, hogy könnyű nekem, mert csak horgásznom kell, ahhoz azonban, hogy idáig eljussak, nagyon sok áldozatra volt szükség.

Inkább az állóvízi vagy a folyóvízi horgászatot kedveled?

Folyóvizeken is szeretek horgászni, de sajnos ritkán jutok el, mert Magyarországon a Duna bizonytalan vízállása miatt nem szoktak nagyobb folyóvízi versenyeket szervezni. Nagyon szeretek természetes, nagy kiterjedésű vizeken horgászni, tulajdonképpen az édesvízi feeder-horgászat minden válfaját szeretem, viszont a munkám nagy részét az teszi ki, hogy olyan termékeket fejlesztünk, illetve tesztelünk, amelyek leginkább egyszerűbbé teszik a horgászok mindennapi dolgát. A horgászok nagy része pedig inkább intenzíven telepített, kisebb kiterjedésű vizeken pecázik, ahol sok halat lehet fogni rövid idő alatt is.

Bizonyára szlovákiai vizeken is horgásztatok már. Milyen a kapcsolat az ottani horgászkollégákkal?

Évekkel ezelőtt jártunk Szlovákiába horgászni, versenyeztünk is, a felvidéki horgászbarátaink viszont sokkal többet járnak Magyarországra versenyezni, mint mi hozzájuk. Ez annak is köszönhető, hogy több olyan versenypályánk van, amelyek Európa-szerte híresek, azért, mert sok halat lehet bennük fogni. Ilyen például a szegedi Maty-ér, ami sok országos, illetve nemzetközi versenynek adott otthont, és számos szlovákiai horgászbarátunk érkezett ezekre a megmérettetésekre. Kiemelném Vígh Józsi bácsit, aki nagyon sokat tett azért, hogy a szlovák-magyar horgászbarátság erős legyen. Sajnos nemrégiben örök álomra szenderült, és már odafent horgászik. Valójában ő volt az, aki elhozta a szlovákiai horgászokat hozzánk csapatszinten versenyeztetni, és szorossá tette az együttműködést.

A közeljövőben nem terveztek szlovákiai pecatúrát?

Szeretnénk többet kijárni, de sajnos annyira sűrű a versenyprogram, hogy egyszerűen nem tudunk rá időt keríteni.

Pedig vannak ott nagyon jó folyóvizek, technikás versenypályák, és nem mellesleg a helyiektől sokat lehet tanulni.

Milyen versenyekre készültök az elkövetkező hónapokban?

Idén legkorábban a method feeder-országos bajnokság lesz. Jelenleg több országos bajnokság is van feeder szakágban. Ilyen a method-feeder országos bajnokság, a method-klubcsapat feeder bajnokság, a finomszerelékes feeder-bajnokság és ugyanez klubcsapatban. Tehát négy magyar bajnokságra készülünk idén, ezek közül természetesen számunkra a legfontosabb a finomszerelékes feeder-bajnokság, hiszen ott tudjuk kvalifikálni magunkat a következő évi világbajnoki keretbe. Szerencsére Döme Gábor és én is jó helyen állunk jelenleg a ranglistán, nagy esélyünk van rá, hogy jövőre is bekerülünk a csapatba, és képviselni tudjuk hazánkat a világbajnokságon. Sokat kell dolgozni azért, hogy ilyen eredmények szülessenek.

Esetleg már akad utánpótlás a családban horgászat terén?

Mint említettem, én is édesapám hatására lettem horgász. A kisfiam most két és fél éves, őt tehát egyelőre a horgászat csak addig érdekli, amíg az orsóimat tekergetheti, de bízom benne, hogy fog neki tetszeni, amikor már nagyobb lesz. Nyilván nem szeretném erőszakkal a vízpartra terelni, inkább arra fogom tanítani, hogy azt csinálja, amit szeret. Az élet nagyon rövid ahhoz, hogy az ember úgy járjon el dolgozni otthonról nap mint nap, hogy nem szereti azt, amivel foglalkozik. Én ebből a szempontból szerencsés vagyok, azt a munkát végezhetem főállásban, amit igazán szeretek csinálni.

Az viszont sokkal fontosabb a horgászatnál, hogy megtanítsam őt a természet tiszteletére és szeretetére.

(Farkas Linda)