Gódány László átadja a stafétát Egyházkarcsán

camera

1

Gódány László átadja a stafétát Egyházkarcsán

Gódány László (Fotó: Cséfalvay Á. András) 

Megosztás

A falu azon kevesek egyike, ahol az október 29-én esedékes önkormányzati választás nemcsak a polgármester, de a képviselő-testület tekintetében is csupán formalitás.

Egyházkarcsán nagyon hosszú ideje, már a rendszerváltást megelőző időszak óta Gódány László a polgármester, és az egyes választásokon ritkán akadt kihívója. Legutóbb 2010-ben került erre sor, Szekács Attila pedig 290 szavazatával, ha úgy igazán nem is veszélyeztette, de egy kicsit megszorongatta a 400 voksot begyűjtő Gódányt a polgármesteri címért folytatott harcban. Azóta két önkormányzati választás is volt, Gódány pedig mindkétszer ellenfél nélkül maradt.

Az idén 71 éves polgármester viszont most úgy döntött, átadja a stafétát alpolgármesterének, Mórocz Péternek, aki egyébként a falu kataszterében húzódó hatalmas ipari park projektmenedzsere is egyben.

Ritka, hogy egy falut hosszú évtizedeken keresztül vezető polgármester visszavonulásakor mindössze egyetlen induló akad a polgármesteri címért, Mórocznak viszont nem akadt ellenfele.

Elmondható viszont az is, hogy Gódány László csupán részben vonul vissza, ugyanis az egyik képviselői posztért ő maga is indul, és biztosra vehető, hogy bejut, mivel a héttagú képviselő-testületbe összesen heten jelentkeztek.

Az egyetlen eddigi független képviselő, Szabó Viktor már nem indul, őt a jelöltek közt legfiatalabb, 43 éves Fekete Tamás váltja. Egyházkarcsának egyébként a régióban biztosan az egyik legidősebb képviselő-testülete lesz, a mostani – és biztos bejutó – jelöltek átlagéletkora ugyanis 59,9 év. Mindegyik jelöltnél fiatalabb, 39 éves a leendő polgármester, Mórocz Péter.

A jelöltek mindegyike, a polgármester-jelöltet is beleértve a Szövetség párt támogatását élvezi.

Íme a jelöltek:
Polgármester:
Mórocz Péter (39) – projektmenedzser, Szövetség
Képviselők:
Boďa Vilmos (71) – nyugdíjas, Szövetség
Csörgö Gyula (56) – építésztechnikus, Szövetség
Fekete Tamás, Ing. (43) – projektmenedzser, Szövetség
Gódány László (71) – polgármester, Szövetség
Marczell László, Ing. (62) – központvezető, Szövetség
Parcer Lýdia (61) – projektmenedzser, Szövetség
Szabó Ferenc (56) – autószerelő, Szövetség

(SzT)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program