Gázolás Somorján és Kismácsédnál, ablakból esett ki egy nő Nagymegyeren

2023. január 13. - 17:32 | Régió

Kerékpárost és gyalogosokat is gázoltak a szomszédos régióban, Nagymegyeren pedig egy középkorú hölgy halálának ügyét zárták le.

Gázolás Somorján és Kismácsédnál, ablakból esett ki egy nő Nagymegyeren
Rendőségi felvételek

Vasárnap egy 54 éves hölgyhöz riasztották a rendőröket Nagymegyere, aki az egyik panelház hatodik emeleti ablakából zuhant ki.

"A holttestet halottkém is megvizsgálta, előzetesen kizárta az idegenkezűséget, majd elrendelte a boncolást" - közölte érdeklődésünkre Zlatica Antalová kerületi rendőrszóvivő.

Szerdán történt egy kisebb baleset Somorján, mely során a helyi művelődési központ előtti körforgalomban egy figyelmetlen autós elütött egy idősebb kerékpáros hölgyet. Lelkes István, a járási tűzoltóság igazgatója ennek kapcsán érdeklődésünkre elmondta, hogy elsőként az ő egységük ért a helyszínre, majd a hölgyet bevitték a közelben lévő bankfióba, míg a mentők kiértek, akik pedig ellátták.

Súlyosabban megsérült egy férfi Kismácséd (Galántai járás) és Diószeg között, ahol egy 24 éves figyelmetlen autós ütötte el, miközben egy társával egy fával megrakott kárét toltak. A 33 éves fiatalembert lábtöréssel szállították kórházba.

(parameter)