Franciaországban csaknem hétszázra emelkedett a súlyos betegek száma, korlátozzák a paracetamol tartalmú gyógyszerek árusítását

2020. március 18. - 07:44 | Külföld

A koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében a franciák megkezdték az olaszországihoz és spanyolországihoz hasonló, legalább két hétre szóló általános karantént, amelynek elsődleges célja az egészségügyi ellátórendszer túlterheltségének elkerülése, és a fertőzöttek száma hirtelen emelkedésének megakadályozása.

Franciaországban csaknem hétszázra emelkedett a súlyos betegek száma, korlátozzák a paracetamol tartalmú gyógyszerek árusítását
Fotó: TASR/AP

A kedd este közzétett hivatalos adatok szerint 699 fertőzöttet kezeltek súlyos állapotban intenzív osztályokon, miközben vasárnap este még csak négyszázan voltak, s a súlyos tünetekkel kezeltek mintegy fele 60 év alatti volt. A 7730 diagnosztizált fertőzött közül - akiknek száma mintegy ezerrel nőtt 24 óra alatt - 2579-en voltak kórházban, a többiek az otthonukban lábadoztak vagy már meggyógyultak.

A halálos áldozatok száma egy nap alatt 27-tel 175-re emelkedett, közülük 7 százalék volt 65 év alatti

- közölte a Facebookon megszervezett virtuális sajtótájékoztatóján Jérome Salomon, az egészségügyi tárca járványügyi felelőse, aki ismételten hangsúlyozta, hogy a betegek 98 százaléka meggyógyul.

A franciák kedd déltől csak igazolással és halaszthatatlan ügyben hagyhatják el a lakhelyüket, ha munkába, bevásárolni vagy orvoshoz mennek.

Christophe Castaner belügyminiszter a arra kérte a franciákat, "legyenek szövetségesek a háborúban", és tartsák tiszteletben, hogy "életet ment, aki otthon marad". Megerősítette, hogy 100 ezer rendőr és csendőr ellenőrzi az utcákon és a köztereken, hogy ki miért hagyta el az otthonát.

Miközben az általános karantén beállta előtt az emberek tömegesen vásároltak vagy menekültek el a nagyvárosokból, hogy vidéken vészeljék át a vesztegzár időszakát, délután Párizs utcái már kihaltak. Az élelmiszerboltok nyitva tartanak és a polcokat is feltöltötték az előző napi vásárlói rohamok után, de az üzletekben csak keveseket lehetett látni.

Az egészségügyi hatóságok bejelentették, hogy szerdától korlátozzák a fertőzés tüneteinek kezelésére javasolt paracetamol tartalmú gyógyszerek árusítását. A koronavírussal nem fertőzöttek egyszerre csak egy dobozzal, a betegek kettővel vásárolhatnak az ilyen termékekből, és az internetes árusítást felfüggesztik.

Olivier Véran egészségügyi miniszter szerint a "kollektív karantén" legalább két hétig fog tartani, miután köztudott, hogy ennyi idő szükséges a vírus terjedésének megakadályozásához, de a francia kormány készen áll meghosszabbítani a kijárási korlátozásokat a kórházak túlterheltségének enyhítésére. A tárcavezető elismerte, hogy bár Párizsban és környékén van a legtöbb, mintegy kétezer beteg, "nagyon feszült" a helyzet Elzászban, ahol a hadsereg megkezdte egy tábori kórház felállítását, s a betegeket jelenleg helikopterrel szállítják az ország azon részeibe, ahol a kórházak kevésbé túlterheltek.

A karantén első napján bombaként robbant Agnes Buzyn korábbi egészségügyi miniszter nyilatkozata, aki azt mondta: január elején riasztotta a kormányt és Emmanuel Macron államfőt az új típusú koronavírus veszélye miatt.

„Tudtam, hogy cunamiszerű jelenséggel lesz dolgunk” - fogalmazott Agnes Buzyn, aki azt állítja: jelezte a kormánynak, hogy a Covid-19 fertőzés miatt lehetetlen lesz megtartani márciusban az önkormányzati választásokat.

MTI