FOTÓK: Kamerák kereszttüzébe került a pozsonyi gázoló, így szállították a bíróságra

camera

12

FOTÓK: Kamerák kereszttüzébe került a pozsonyi gázoló, így szállították a bíróságra

Fotók: TASR (További képekért kattints a fotóra!) 

Megosztás

Megúszta a vizsgálati fogságot az öt halálos áldozatot követelő pozsonyi baleset okozója, Dušan Dědeček. Erről csütörtökön este döntött a bíróság. Az elkövető kamerák kereszttüzébe került a bíróság épülete előtt.

A 60 éves férfi tárgyalása előtt az Igazságügyi Palotához vezető utcát teljesen lezárta a rendőrség, őt pedig golyóálló mellénybe öltöztetve kísérték a helyszínre.

A bíróság végül nem adott helyt az ügyész javaslatának, a vizsgálati fogságot nem hagyta jóvá. Az indoklás szerint nem kell attól tartani, hogy megszökhet, és az sem valószínű, hogy újra megszegné a törvényt.

Mint ismert, vasárnap este 22.15-kor az ittas Dušan Dědeček által vezetett személykocsi belerohant a pozsonyi, Zoch utcai buszmegállóba, ahol akkor éppen többen várakoztak. Négy személy a helyszínen életét vesztette, hatan megsérültek, közülük három személyt kritikus állapotban szállítottak kórházba. Hétfőn délelőtt az ötödik áldozat is elhunyt. Az esetet egy térfigyelő kamera rögzítette.

Kapcsolódó cikk:
Az egyik áldozat édesanyja összeesett, amikor megtudta, hogy szabadlábra került a pozsonyi ittas gázoló

(TASR/para)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program