Fontos mérföldkő Egyházkarcsa történetében

Megosztás

A Szent Bertalannak szentelt egyházkarcsai templomot mai formájában bő 200 éve építették, pénteken, a helyi falunap első napjának kiemelt eseményeként pedig felavatták a templom első részében Szent László és Szent Erzsébet szobrát.

„Hogy ilyen sokan összegyűltünk a templomkertben, az ékes bizonyítéka annak, hogy mi Egyházkarcsán ápoljuk a kultúrát. Ennek alapja a kölcsönös tisztelet és összefogás. Három ország öt községe tette tiszteletét ma itt és ez ékes példája lehet ennek az összefogásnak”

– emelte ki a falunapot elindító szentmisét követően Mórocz Péter a templom előtt.

Mórocz Péter

Egyházkarcsa testvértelepüléseire, az erdélyi Kalotaszentkirályra, a vajdasági Bácskosútfalvára, valamint a magyarországi Dabasra, Rábapatonára és az azonos nevű Karcsára utalt, melynek vezetői ugyancsak részt vettek az eseményen.

Hozzátette, ez a nap nemcsak a falunap miatt különleges Egyházkarcsán, de azért is, mivel a templom első részében üresen álló mélyedésekben elfoglalhatták helyüket Szent Erzsébet és Szent László szobrai.

Az egyházkarcsai templom 2004-ben

Az egyházkarcsai templom 2004-ben (Wikipédia)

A Szent Bertalannak szentelt templomról érdemes tudni, hogy 1249-ben épült meg, ötszáz évvel később pedig bővítették, 1820-ban a rossz állapota miatt pedig klasszicista stílusban teljesen újjáépítették. 1968-ban és 1991-ben is felújításon esett keresztül, és emlékezhetünk rá, hogy korábban a templomkertet kerítés vette körül. Az elmúlt években ismét felélénkültek a templomhoz kötődő munkálatok: három éve adták át a teljesen felújított, modernizált templomparkot, immár kerítés nélkül, 2021 szeptemberében pedig Dabas testvérváros önkormányzata, az Egyházkarcsai Római Katolikus Egyházközösség, valamint a Petőfi Baráti Társulás sikeres közös pályázatának köszönhetően a határokon átnyúló Szlovákia-Magyarország Interreg pályázati kiírás keretében felújították a templom tornyát.

Bő másfél évvel később kerültek a helyükre a már említett szobrok. A polgármester kifejtette, hogy az alkotások Peter Krivda művészettörténész és szobrászművész művei, melyek mostantól büszke ékességei lesznek az egyházkarcsai templomnak. Szent László szobrát Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és Gódány László egyházkarcsai alpolgármester, Szent Erzsébetét pedig Peter Krivda és Mórocz Péter leplezték le, majd az érsek mindkét alkotást megáldotta.

A falunap keretén belül, a pénteki esemény zárásaként hagyományosan megkoszorúzták a második világháborúban elesett karcsaiak tiszteletére emelt emlékművet.

(SzT)

A rendezvény a Dabas Város Önkormányzata, az Egyházkarcsai Római Katolikus Egyházközösség, valamint a Petőfi Baráti Társulás által megvalósított és 2022. szeptember 30-án sikeresen lezárult „Múzeum-templom / Múzeum-kostol“ pályázat, amely az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program részeként megvalósítandó Kisprojekt Alap fenntartási időszakában valósult meg (a projekt kódja: SKHU/WETA/1901/1.1/103).
SKHU/WETA/1901/1.1/103
Kulturális örökség megőrzése – Szlovák Alkotóház és Babamúzeum, valamint templom rekonstrukció / Zachovanie kultúrneho dedičstva – Slovenský tvorivý dom a Múzeum bábik i rekonštrukcia kostola
Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program