Föld alatti szeméttárolók, iskolai hőszivattyú és sport – az idei dunaszerdahelyi városi beruházások főbb momentumai

2022. április 20. - 06:55 | Régió

A képviselő-testület legutóbbi ülésén módosították a város idei évre tervezett költségvetését, ezzel egyidejűleg a beruházások jegyzékét, illetve az azokra fordítandó összegeket is. Ezek közül szemezgettünk.

Föld alatti szeméttárolók, iskolai hőszivattyú és sport – az idei dunaszerdahelyi városi beruházások főbb momentumai
Illusztráció - Cséfalvay Á. András (archívum)

A költségvetés bevételi oldalának legjelentősebb változásai közt említendő, hogy a pénzügyminisztériumi előrejelzés szerint idén az eredeti tervezethez (9,7 millió) képest 412 ezer euróval több (kb. 10,1 millió) visszatérített jövedelemadó folyhat be a városkasszába.

Közel megháromszorozódik a városi fejlesztési illetékből tervezett összeg, 250 ezer helyett az építésügyi hivatal előrejelzései szerint már 650 ezer euróra számít a város. Ez azt is jelenti, hogy dübörög az építőipar, az illeték ugyanis az építkezések után befizetendő helyi adót jelenti (lakás célú ingatlanok után négyzetméterenként 30 euró, ipari, mezőgazdasági és egyéb célú ingatlanok után 10 euró). Az illetéket a város a világjárvány kitörése előtti évben vezette be, 2020 volt az első év, amikor már számolni kellett vele, de most folyhat be a legtöbb pénz belőle.

Ugyancsak nagyobb összegekre számíthat Dunaszerdahely számos sikeres EU-s pályázatból. A gondozószolgálatra például 238 ezer eurót nyertek, a Vámbéry Ármin Alapiskola fűtési technológiáját megreformáló hőszivattyús projektre 866 ezret, a Barátság téri óvoda hőszigetelésére és energetikai hatékonyságának növelésére 465 ezret, a DIGIVIL program keretén belül pedig föld alatti szeméttárolókra 198 ezret.

A kiadások, illetve a beruházási jegyzék is ennek értelmében változik, de ebben szerepelnek olyan tételek is, amelyek a múlt évről tolódtak át idénre vagy tavaly megvalósult projekteket érintenek. Például a városháza felvonójának kiépítése 91 ezer euróért, vagy épp a városi szabadidőpark revitalizációjának utolsó részlete (178 ezer euró), illetve a megyének történő pénzvisszatérítés a sikabonyi körforgalomért (72 ezer euró).

Több tétel már szerepelt a beruházási jegyzékben, csupán a rájuk fordítandó összeg került pontosításra, vagy emelkedett. A legnagyobb változás például az Amadé László utcai járdafelújítást érinti, amelyre az eddigi 85 ezer helyett 143 ezer eurót fordítanak, a Nyírfa utcára 55 helyett 64 ezret, a Szőlőskert utcára pedig 350 helyett 358 ezret. Ehhez képest jóval olcsóbban valósulhat meg a Rózsaliget útjainak és járdáinak rekonstrukciója, amire az eddig tervezett 287 ezer helyett kb. 230 ezret fordítanak idén.

Ugyancsak jelentősen megemelt tétel a vásártéri szabadidőpark lámpaoszlopainak cseréjére fordítandó összeg, amelyre 30 ezer helyett 115 ezret költ Dunaszerdahely.

Az új beruházási tételek közt az egyik legnagyobb a föld alatti szeméttárolók kiépítésére, illetve maguknak a konténerek beszerzésére fordítandó összeg, ami 260 ezer, illetve 175 ezer eurót tesz ki.

Megvalósulhat idén a Fenyves lakótelep útjainak rekonstrukciója kb. 258 ezer euróból, a Štefánik és a Gyurcsó utcák közti szakasz 157 ezerből, a Kistejedi, illetve Ipari utcák felújítása 229 ezerből, és számos forgalomgátló süllyedőoszlop elhelyezése, például a szabadidőparknál, a VMK-nál, a Kék Dunánál, illetve a Bartók Béla sétánynál. Az utóbbiakra fordítandó összegek egyenként 17 és 22 ezer euró között mozognak.

További kisebb-nagyobb projektek érintik a városi szabadidőparkot, illetve az ott és máshol lévő sportpályákat. 93 ezer eurót terveznek költeni egy új játszótér létesítésére a szabadidőpark eddig kihasználatlan területén, a jégpálya, illetve a tűzoltóság parkja között. Kb. 64 ezer euróba kerül egy röplabdapálya, illetve 2 teqballasztal létesítése, 60 ezerbe pedig egy a kosárlabdapálya gumiborítása. 21 ezer eurót fordítanak – még szintén a szabadidőparkban – a kültéri fitneszpontra, 7 ezret pingpongasztalokra, 8250-et kerítésre a MOL Aréna mellé, 5700-at pedig a műfüves sportpályák közti járdára.

További jelentős beruházás a Vámbéry Ármin Alapiskolában a már említett geotermális/hőszivattyús projekt, amelyre összesen 910 ezer eurót terveznek költeni az elnyert EU-s támogatással együtt, a Barátság téri ovira pedig szintén az EU-s pénzzel együtt 676 ezret. Sportpálya épülhet, illetve újulhat meg a Szabó Gyula, illetve a Jilemnický utcai alapiskoláknál, egyenként kb. 160 ezer euróból, valamint a Barátság téren 65 ezerből.

A Vámbéry téri passzázs homlokzatának felújítása 174 ezer euróba kerülhet, egy karanténállomás létesítése, illetve a VMK előtti szökőkút felújítása pedig 70-70 ezerbe. Szintén idén valósulhat meg a magyar gimi kerítésének cseréje közel 27 ezer euróból, a szabadidőpark meglévő két lugasának, árnyékolójának felújítása pedig 16 ezerből, a világháborúk katonahősei emlékművének megvilágítására pedig közel 9500 eurót szánnak.

(SzT)