Ficóék piszkos találkozóit rekonstruálja a NAKA a kormányhivatalban!

2022. július 19. - 11:05 | Belföld

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) kedden délelőtt rekonstrukciót tart a kormányhivatalban az Alkony (Súmrak) rendőrségi ügy kapcsán, amelyben Robert Fico és Robert Kaliňák ellen is eljárás folyik.

Ficóék piszkos találkozóit rekonstruálja a NAKA a kormányhivatalban!
Fotó: Cséfalvay Á. András

A helyszínen van Ľudovít Makó, a Pénzügyi Igazgatóság (Finančná správa) bűnügyi részlegének korábbi vezetője, valamint František Imrecze, a Pénzügyi Igazgatóság egykori főnöke is, mindketten együttműködnek a rendőrséggel. A Joj TV úgy tudja, hogy a Robert Fico kormánya alatt történt titkos találkozókat rekonstruálják.

Az első rendőrautók kedden a reggel 9 óra körül jelentek meg a kormányhivatal előtt.

A gyanú szerint Fico és Kaliňák Norbert Bödör nyitrai vállalkozóval és a rendőrség akkori vezetésével együtt különféle anyagokat gyűjtöttek az akkori köztársasági elnökről, Andrej Kiskáról azzal a céllal, hogy lejárassák. A gyanú szerint a találkozókat a kormányhivatalban tartották.

Az Aktuality.sk szerint Makó és Imrecze a helyszínen megmutatta a rendőrségnek, hogy hol és miképp találkoztak Bödörrel, Ficóval és Kaliňákkal.

„A rendőrség helyszínen végzett műveleteivel kapcsolatban nem nyilatkozik a Speciális Ügyészi Hivatal, kérdéseikkel az Országos Rendőr-főkapitánysághoz forduljanak” – tájékoztatta a TASR-t Jana Tökölyová, a Főügyészség szóvivője. A rendőrség és a kormányhivatal egyelőre nem válaszolt a TASR kérdéseire.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) áprilisban az Alkony akció keretében bűnszövetkezet létrehozása, működtetése és támogatása, hivatali jogkörrel való visszaélés, valamint kereskedelmi, bank-, postai, távközlési és adótitok veszélyeztetésének folytatólagos elkövetése miatt indított büntetőeljárást Robert Kaliňák volt belügyminiszter és Robert Fico, a Smer-SD elnöke ellen. Az ügyben szintén gyanúsítottként szerepel Norbert Bödör nyitrai vállalkozó és Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitány.


(TASR/para)