A fiatalok azt hitték, kalapácsot látnak a patakban, kiderült, hogy robbanószerre leltek

2022. augusztus 6. - 15:24 | Régió

A trencsénteplicei (Trenčianske Teplice, Trencséni járás) hivatalt augusztus 5-én, pénteken ki kellett üríteni. Ugyanebben az épületben van egy rendőrőrs, ahová két fiú ismeretlen lőszert vitt. Letették az asztalra, és azt mondták, a patakban találták. Pirotechnikusoknak kellett a helyszínre menniük.

A fiatalok azt hitték, kalapácsot látnak a patakban, kiderült, hogy robbanószerre leltek
Screenshot

Jakub, aki megtalálta a lőszert, azt hitte, kalapácsot látott, ezért beleugrott a patakba. Ám amikor a fiúk megtudták, mi is lehet az valójában, megdöbbentek. Gyakran járnak úszni a Teplička-patakba. A vízben játszva vastárgyakat keresnek és hidakat építenek belőlük. A legutóbbi lelethez hasonlót még nem láttak ott. Úgy döntöttek, beviszik a rendőrségre. „Elmentünk a városházára. A rendőr megijedt” – mondta a megtaláló.

„A rendőrök azt mondták, hogy bomba van az épületünkben, és pirotechnikust kell hívni“ – mondta Zuzana Frajková Ďurmeková, Trencsénteplice polgármestere. A robbanóanyag-szakértő ezután alaposan átkutatta a patakot, és magával vitte a lőszert.

Végül megállapították, hogy a szerkezet stabilizáló szárnyait találták meg. Második világháborús lőszerekről volt szó, melyek nem tartalmaztak robbanóanyagot. „Nem volt életveszélyes” – tájékoztatott Katarína Kuzmová, a Trencséni Rendőrkapitányság Területi Igazgatóságának szóvivője.

Bár Jakub és Martin izgatott volt attól, amit találtak, a kihallgatás során megijedtek. A pirotechnikus utasítása után nem tennék meg ezt többet. „Soha ne tegyenek ilyet“ – mondta a fiataloknak a szakember.

(noviny.sk)