A férfi megverte élettársát, majd felgyújtotta közös lakásukat

2017. február 23. - 10:49 | Régió

Kigyulladt lakáshoz riasztották keddről szerdára virradó éjszaka a tűzoltókat a miavai járásbeli Vrbovce községben. A szemtanúk szerint a tüzet szándékosan okozták.

Az első emeleti lakásban egy háromtagú család él, egy másfél éves gyermekkel. A tűz keletkezésének idején a kisfiú szerencsére a szomszédban volt. Még akkor éjszaka a fiú anyja kétségbeesetten kért segítséget a szomszédnőtől, mivel az élettársa megtámadta őt.

A részeg férfi nem sokkal később a szomszédnő ajtaján is dörömbölt, ő azonban nem engedte be a fickót. „Nem akart elmenni. Elküldtem őt, néhány másodperccel később pedig hallottuk, ahogy rugdosta a lakásuk ajtaját” – mesélte a szomszédnő.

A férfi betörte saját lakásának az ajtaját, ahonnan pár pillanattal később füst kezdett áramlani. Az anyukának sikerült kimenekítenie gyermekét a lakóházból, azt azonban nem tudja megbocsájtani élettársának, hogy tettével saját gyermekét is veszélyeztette.

Petra Kováčiková, a tűzoltók szóvivőjének tájékoztatása szerint a tüzet szándékosságból vagy felelőtlenségből okozhatták.

A tüzet okozó férfi annyira be volt rúgva, hogy kis híján elaludt az utcán, ám, mikor a rendőrök a helyszínre értek, elbújt az egyik szomszédnál. A fiatal anyuka azonban érthetetlen módon semmit sem mondott a rendőröknek arról, hogy élettársa megverte őt, sőt, azt állította, hogy a férfinek nincs köze a tűzhöz sem.

noviny.sk/para

Címkék: tűz, lakás, erőszak