Félnótás a kormányfő, de dalban mondja el a magáét

2018. április 10. - 18:03 | Külföld

Thaiföld komponáló kedvű miniszterelnöke, Prajuth Csan-Ocsa kedden ismertetett újabb művében hatalma megtartásáról dalol.

A keddi kabinetülést megelőzően bemutatott, Küzdelem a szülőföldért című szerzemény kezdő soraiban a kormányfő azt énekli: "A bírálatok ellenére elszánt vagyok tovább küzdeni a szülőföldért".

A mostani már Prajuth hatodik "slágere", mióta átvette a hatalmat a délkelet-ázsiai országban. Hasonlóan korábbi műveihez, ennél is a bírálatok voltak túlsúlyban a YouTube videómegosztó portál kommentárjai között. Az egyik felhasználó például azt írta: "Az elmúlt négy évben nem volt semmi eredmény eltekintve ezektől a daloktól". "Úgy tűnik, nincs jobb dolga" - tette hozzá a kommentelő.

Egy másik felhasználó pedig úgy fogalmazott: "Még az ígéreteidet sem tudod megtartani, és most vagy olyan szemtelen, s azt állítod, hogy a szülőföldért harcolsz?".
Prajuth tábornok katonai puccsal került hatalomra 2014-ben. Az ismételten megígért parlamenti választásokat többször elhalasztotta a junta, amely korrupciós vádak miatt is népszerűtlen. Márciusban több száz aktivista követelte a hadsereg főhadiszállása előtt a junta feloszlatását és a választások időben történő megtartását. Legutóbb februárban jelentette be a bangkoki vezetés, hogy a voksolást legkésőbb 2019 februárjában tartanák meg.

MTI

Címkék: Thaiföld, Prajuth