Felgyújtották a wittenbergi menekültbárka-emlékművet

2018. november 10. - 17:55 | Külföld

Ismeretlen elkövetők szombatra virradóra felgyújtottak Wittenbergben egy emlékműként kiállított menekültbárkát, amely komoly károkat szenvedett a lángoktól - közölte a rendőrség és a városvezetés.

A 15 méter hosszú bárka tavaly a reformáció emlékévében megrendezett világkiállításon művészeti tárgyként lett kiállítva a reformációt útjáró indító Luther Mártonról elhíresült városban. A vízi járművön 2013 júniusában 244 menedékkérő kelt át Észak-Afrikából Európába. Útjuk Líbiából a Földközi-tengeren keresztül Szicília partjáig vezetett.

A tűzben a bárka vezetőfülkéje teljesen megsemmisült, a hajótest pedig erősen megrongálódott.

A hatóságok nem zárják ki, hogy politikai motivációja volt a gyújtogatásnak. Torsten Zugehör wittenbergi főpolgármester úgy fogalmazott, hogy ha ez beigazolódna, az mélypontot jelentene a város számára. Ilse Junkermann evangélikus püspök megdöbbenéssel reagált a történtekre. Mint mondta, elborzasztja a célzatos erőszakcselekmény, amely az emberiesség és a felebaráti szeretet egy emlékműve ellen irányult.

A gyújtogatás ügyében a rendvédelmi szervek szerint gőzerővel folyik a nyomozás.

(MTI)

Címkék: gyújtogatás