Felébresztették a mesterséges altatásból a pozsonyi baleset egyik sérültjét, javul az állapota

camera

1

Felébresztették a mesterséges altatásból a pozsonyi baleset egyik sérültjét, javul az állapota

Fotó: TASR 

Megosztás

Javult az állapota annak a sérültnek, akit válságos állapotban szállítottak kórházba a vasárnapi, Zoch utcai tragikus baleset után – erősítette meg a TASR hírügynökségnek Eva Kliská, a Pozsonyi Egyetemi Kórház (UNB) szóvivője.

„A pácienst válságos állapotban szállították kórházba, mesterséges lélegeztetésre szorult, de az állapota már lehetővé tette, hogy felébresszék a mesterséges altatásból” – közölte a szóvivő, hozzátéve, hogy a beteg természetesen továbbra is állandó orvosi felügyelet alatt van.

A baleset két további sérültjét ápolják még a kórházban, sérüléseik közepesen súlyosak.

Mint ismert, vasárnap este 22.15-kor az ittas Dušan Dědeček által vezetett személykocsi belerohant a pozsonyi, Zoch utcai buszmegállóba, ahol akkor éppen többen várakoztak. Négy személy a helyszínen életét vesztette, hatan megsérültek, közülük három személyt kritikus állapotban szállítottak kórházba. Hétfőn délelőtt az ötödik áldozat is elhunyt. Az esetet egy térfigyelő kamera rögzítette.


(TASR)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program