Fegyveresek foglaltak el két olajkikötőt

2017. március 4. - 13:24 | Külföld

Fegyveresek foglaltak el pénteken két jelentős olajkikötőt Líbiában a Földközi-tenger partján, az ország keleti felét ellenőrzése alatt tartó fegyveres erőkkel történt összecsapásokat követően.

A Bengázi Védelmi Brigádok néven ismert milícia támadást intézett a nemzetközileg elismert líbiai parlamenttel szövetséges Halifa Haftár tábornok csapatai ellen al-Szidra és Rász-Lanúf kikötővárosoknál és elfoglalták a terminálokat - mondta el Fejszál el-Zvej, Haftár csapatainak egyik szóvivője. Közlése szerint a két városnál összesen mintegy ezer milicista indított támadást kétszáz járművel és visszavonulásra kényszerítették Haftár - 101-es Brigád néven is ismert - hadseregét. Haftár csapatainak vadászgépek bevetésével sem sikerült megőrizniük a két kikötő feletti ellenőrzést.

Egy másik szóvivő, Ahmed al-Moszmari azt közölte: azért döntöttek a visszavonulás mellett, hogy elkerüljék a létesítmények jelentős megrongálódását. Legkevesebb kilenc katona meghalt a harcokban.

A Bengázi Védelmi Brigádok iszlamista fegyveresekből és korábbi lázadókból áll, akik nemrégiben vereséget szenvedtek Haftár tábornok csapataitól Bengáziban, Líbia második legnagyobb városában.

Moammer Kadhafi diktátor uralmának 2011-es megdöntése óta az észak-afrikai országban kaotikus a helyzet. Az országban 2014 óta két kormány és két rivális parlament működik, az egyik - a nemzetközileg elismert - a keleti Tobrukban, a másik, az iszlamisták irányítása alatt álló Általános Nemzeti Kongresszus (CGN) a fővárosban, Tripoliban.

Líbia nemzetközileg elismert, Tripoliban működő kormánya - amely szemben áll Haftárral - elítélte a pénteki fegyveres cselekményeket és leszögezte, hogy semmilyen módon nem vett részt azokban.


MTI/para