Ezrek tüntettek Prágában a járványügyi korlátozások ellen

2021. november 29. - 07:17 | Külföld

Ezrek tüntettek Prágában vasárnap a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozások ellen.

Ezrek tüntettek Prágában a járványügyi korlátozások ellen
Fotó: AP/TASR

Az AP amerikai hírügynökség szerint a tüntetők soraiban a politikai széleken elhelyezkedő pártok hívei is jelen voltak. Olyan politikai erőkről van szó, amelyek nem tudtak mandátumot szerezni az októberi parlamenti választásokon.

Két hét alatt ez már a harmadik megmozdulás a korlátozások ellen. A résztvevők ezúttal sem tartották be a vírus további terjedését akadályozni hivatott távolságtartási szabályokat, maszkot sem viseltek és a köztéri alkoholfogyasztásra vonatkozó tilalom ellenére többen sört fogyasztottak.

A prágai Letna parknál gyülekező tömeg a többi között azt skandálta, hogy "Szabadság!" és "Elegünk volt!", miközben oltásellenes feliratokkal ellátott transzparenseket tartottak fel.

A rendőrségnek nem kellett közbe avatkoznia.

Csehországban ugyanakkor újabb és újabb magasságokba emelkedik a fertőzöttek száma. A csúcsértéket csütörtökön regisztrálták majdnem 28 ezer új esettel. A fertőzöttségi ráta nagyon magas, az utóbbi egy hétben százezer lakosra átlagosan 1191 koronavírus-fertőzött jutott.

A járvány kitörése óta a 10,7 millió lakosú Csehországban több mint 2,1 millió fertőzöttet azonosítottak, akik közül 32 837-en hunytak el a kórban. Mindemellett az uniós tagállamok közül ott az egyik legalacsonyabb az átoltottság aránya.

Csehországban a járvány megfékezésére csütörtök éjféltől 30 napos szükségállapotot hirdetett ki a kormány. Az intézkedések keretében betiltották a karácsonyi vásárokat, a vendéglőknek, a bároknak és a kluboknak pedig este tíztől reggel ötig zárva kell tartaniuk.

A kulturális és sportrendezvényeket ezentúl legfeljebb ezer személy tekintheti meg, másféle rendezvényeken - társasági összejövetelek, bálok - a résztvevők maximális számát száz főben korlátozták.

(MTI)