EURO-2020: Nincs vesztenivalója a magyar csapatnak, címvédésre készülnek a portugálok – csoportbemutató

2021. június 10. - 20:57 | Sport

Pénteken kezdetét veszi a koronavírus-járvány miatt idénre halasztott 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság. Cikksorozatunkban bemutatjuk az egyes résztvevőket, a sort a halálcsoportnak titulált F jelű négyessel zárjuk.

EURO-2020: Nincs vesztenivalója a magyar csapatnak, címvédésre készülnek a portugálok – csoportbemutató
Fotó: AFP

Németország

Az Eb után lezárul egy korszak a németeknél – Joachim Löw 15 év után távozik a szövetségi kapitányi posztról. A német szakember elképesztő eredményeket hozott a válogatottal, amely irányítása alatt 2008-ban Eb-ezüstérmes, 2010-ben pedig vb-bronzérmes lett, míg a 2012-es Európa-bajnokságon elődöntőig jutott. Ezt követően jött a 2014-es világbajnoki arany, és sokan úgy vélik, Löwnek ezt követően kellett volna leköszönnie. Mert bár a németek a következő években is erősek voltak, már nem ment úgy a játék, mint annak idején – a 2016-os franciaországi elődöntő után jött a csúfos oroszországi vb-szereplés, az egészet pedig tetézte a Nemeztek Ligájában nyújtott kiábrándító játék. Az Eb-selejtezőben viszont összekapták magukat Müllerék, simán megnyerték csoportjukat, de aztán újabb megingások következtek – lásd a spanyolok elleni 0:6-ot és az észak-macedónok elleni 1:2-t.

Fotó: AFP

"A futball olyan játék, amit 22-en játszanak 90 percen át, és a végén mindig a németek nyernek" – mondta egykoron Gary Lineker, és bár ez a közhely egyre gyakrabban kezd meginogni, továbbra sem szabad lebecsülni a németeket. Ha a csoportkörben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak és nem remeg meg a lábuk, ott lehetnek a nyolcaddöntőben.

A keret továbbra is bombaerős: hiába van a németeknek számos jó kapusa, Manuel Neuer egyszerűen kirobbanthatatlan. Mats Hummels már picit lassabb, mint fénykorában, de a Chelsea betonfalával, Antonio Rüdigerrel szinte áthatolhatatlanok. A középpályán és a támadósorban bőven van választási lehetőség, sokat elmond a keret erősségéről, hogy olyan játékosok, mint Emre Can, Leon Goretzka vagy Timo Werner gyakran csak kispados. Thomas Müller visszatért a válogatottba, és kell is a jelenléte – a Bayernben idén 11 gólt és 18 asszisztot jegyzett, és akkor még nem említettük Kai Havertzet, Serge Gnabryt, Leroy Sanét, Toni Kroost és Joshua Kimmichet.

Eb-szereplések: 13 (1972, 1976, 1980, 1984, 1988, 1992, 1996, 2000, 2004, 2008, 2012, 2016, 2020)

A legjobb eredmény: aranyérem (1972, 1980, 1996)

Szövetségi kapitány: Joachim Löw

A legtöbb gól a selejtezőkön: Serge Gnabry (8)

A keret legértékesebb játékosa: Joshua Kimmich (90 millió euró)

Aktuális világranglista-helyezés: 12.

A selejtezőben:

Hollandia 2:4, 3:2
Észak-Írország 6:1, 2:0
Fehéroroszország 4:0, 2:0
Észtország 8:0, 3:0

Játékoskeret:

Kapusok: Bernd Leno (Arsenal), Manuel Neuer (Bayern München), Kevin Trapp (Eintracht Frankfurt)

Védők: Matthias Ginter (Mönchengladbach), Robin Gosens (Atalanta), Christian Günter (Freiburg), Marcel Halstenberg (RB Leipzig), Mats Hummels (Borussia Dortmund), Lukas Klostermann (RB Leipzig), Robin Koch (Leeds United), Antonio Rüdiger (Chelsea), Niklas Süle (Bayern München)

Középpályások: Emre Can (Borussia Dortmund), Serge Gnabry (Bayern München), Leon Goretzka (Bayern München), Ilkay Gündogan (Manchester City), Kai Havertz (Chelsea), Jonas Hofmann (Mönchengladbach), Joshua Kimmich (Bayern München), Toni Kroos (Real Madrid)

Támadók: Jamal Musiala (Bayern München), Thomas Müller (Bayern München), Florian Neuhaus (Mönchengladbach), Leroy Sané (Bayern München), Kevin Volland (Monaco), Timo Werner (Chelsea)

Franciaország

Az aktuális világbajnok Franciaország az idei Európa-bajnokság legnagyobb favoritja még úgy is, hogy a korábbi vb-győztes németekkel és a jelenlegi Eb-címvédő portugálokkal egy csoportba kerültek. A selejtezőben ugyan egyszer botlottak a törökök ellen, de ettől függetlenül hozták a tőlük megszokott lehengerlő játékot, így a csoportjuk élén végeztek, akárcsak a Nemeztek Ligájában.

A franciák erőssége a jó helyzetkihasználás és a szemet gyönyörködtető egyéni képességek, valamint a csapaton belül uralkodó összhang és megszokottság, hiszen a keret alig változott a három évvel ezelőtt elhódított vb-cím óta. A járványhelyzet miatti hosszú szünet alatt volt ideje kísérletezgetni Didier Deschamps vezetőedzőnek, hiszen mint mondta, egy csapat kárára válhat, ha egyfolytában ugyanazt kell játszania, éppen ezért több alternatívára van szükség, hogy a játékosai is értékelni tudják a saját formájukat, és az ellenfelet is meg tudják lepni.

Fotó: AFP

A keret tagjait különösebben nem kell bemutatni: Hugo Lloris, Benjamin Pavard, Raphael Varane, N'Golo Kanté, Paul Pogba, Kingsley Coman, Kylian Mbappé és Antoine Griezmann világklasszis a maga posztján, Marcus Thuram egyre csak a szárnyát bontogatja, Karim Benzema pedig hosszú idő után visszakerült a nemzeti csapatba – nem, mintha nélküle nem lennének épp elég erősek a gallok. A franciák most tényleg az aranygenerációjukat élik, hiszen olyan játékosok szorulnak kispadra, mint Corentin Tolisso, Thomas Lemar vagy Ousmane Dembélé, az olyan labdarúgók pedig, mint Dayot Upamecano, Florian Thauvin, Tiemoué Bakayoko vagy Alexandre Lacazette pedig még a keretbe sem fér be.

Eb-szereplések: 10 (1960, 1984, 1992, 1996, 2000, 2004, 2008, 2012, 2016, 2020)

A legjobb eredmény: aranyérem (1984, 2000)

Szövetségi kapitány: Didier Deschamps

A legtöbb gól a selejtezőkön: Olivier Giroud (6)

A keret legértékesebb játékosa: Kylian Mbappé (160 millió euró)

Aktuális világranglista-helyezés: 2.

A selejtezőben:

Törökország 1:1, 0:2
Izland 4:0, 1:0
Albánia 4:1, 2:0
Andorra 3:0, 4:0
Moldova 2:1, 4:1

Játékoskeret:

Kapusok: Hugo Lloris (Tottenham), Steve Mandanda (Marseille), Mike Maignan (Lille)

Védők: Benjamin Pavard (Bayern München), Léo Dubois (Lyon), Raphaël Varane (Real Madrid), Kurt Zouma (Chelsea), Presnel Kimpembe (PSG), Clément Lenglet (Barcelona), Lucas Hernandez (Bayern München), Lucas Digne (Everton), Jules Koundé (Sevilla)

Középpályások: N'Golo Kanté (Chelsea), Paul Pogba (Manchester United), Adrien Rabiot (Juventus), Corentin Tolisso (Bayern München), Moussa Sissoko (Tottenham), Thomas Lemar (Atlético Madrid)

Támadók: Marcus Thuram (Mönchengladbach), Kingsley Coman (Bayern München), Kylian Mbappé (PSG), Antoine Griezmann (Barcelona), Olivier Giroud (Chelsea), Karim Benzema (Real Madrid), Wissam Ben Yedder (Monaco), Ousmane Dembélé (Barcelona)

Portugália

Portugália éveken keresztül úgy indult a világbajnokságokon és Európa-bajnokságokon, hogy az esélyesek között tartották számon, de a kiteljesedéshez mindig hiányzott valami. A 2004-es vesztes hazai Eb-döntő után viszont hiába próbálkoztak rendületlenül, csak egyszer sikerült bejutniuk nagy torna döntőjébe, akkor viszont már megtörték a jeget – történetesen épp 2016-ban a házigazda franciák ellen. Emellett a Nemzetek Ligája első kiírását is megnyerték, miután a döntőben legyőzték Hollandiát. Az eufóriát az Eb-selejtező eleje lohasztotta le, ugyanis a portugálok két döntetlennel kezdtek, majd később kikaptak Ukrajnában. Ennek ellenére Fernando Santos a csoport második helyére vezette csapatát, ezzel biztosította helyét az Eb-n.

Santos általában a klasszikus 4-4-2-es formációban küldi pályára fiait, amely védekezés esetén átáll 4-2-3-1-re. Többnyire két defenzív középpályás segíti a védelmet, hogy a kreatív játékosok kellő térhez juthassanak. A franciaországi sikert megízlelve a portugálok nem titkolt szándéka, hogy megvédjék címüket, noha papíron vannak náluk erősebb együttesek.

Fotó: AFP

Egyértelműen a 36 éves, többszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo a portugálok legnagyobb ásza, de a 33 éves Rui Patricio és a 38 éves Pepe is a keret tagja. A fiatalabbak közül Bruno Fernandes és Bernardo Silva egyértelműen húzóemberek, az előző Eb felfedezettje, Renato Sanches is megtalálta régi önmagát, a támadósorban pedig Ronaldo az Andre Silva, Diogo Jota, Joao Félix hármasból kaphat maga mellé párt.

Eb-szereplések: 8 (1984, 1996, 2000, 2004, 2008, 2012, 2016, 2020)

A legjobb eredmény: aranyérem (2016)

Szövetségi kapitány: Fernando Santos

A legtöbb gól a selejtezőkön: Cristiano Ronaldo (11)

A keret legértékesebb játékosa: Bruno Fernandes (90 millió euró)

Aktuális világranglista-helyezés: 5.

A selejtezőben:

Ukrajna 0:0, 1:2
Szerbia 1:1, 4:2
Luxemburg 3:0, 2:0
Litvánia 6:0, 5:1

Játékoskeret:

Kapusok: Anthony Lopes (Olympique Lyon), Rui Patrício (Wolverhampton), Rui Silva (Granada)

Védők: Joao Cancelo (Manchester City), Nélson Semedo (Wolverhampton), José Fonte (Lille), Pepe (Porto), Rúben Dias (Manchester City), Nuno Mendes (Sporting CP), Raphaël Guerreiro (Borussia Dortmund)

Középpályások: Danilo Pereira (PSG), Joao Palhinha (Sporting CP), Rúben Neves (Wolverhampton), Bruno Fernandes (Manchester United), Joao Moutinho (Wolverhampton), Renato Sanches (Lille), Sérgio Oliveira (Porto), William Carvalho (Real Betis)

Támadók: Pedro Goncalves (Sporting CP), André Silva (Eintracht Frankfurt), Bernardo Silva (Manchester City), Cristiano Ronaldo (Juventus), Diogo Jota (Liverpool), Goncalo Guedes (Valencia), Joao Félix (Atlético Madrid), Rafa Silva (Benfica)

Magyarország

Magyarország 2016 után újfent kijutott az Európa-bajnokságra, a két torna között azonban rögös utat járt be. A franciaországi kontinensviadal után a vb-selejtezőben akadozni kezdett a gépezet: csak döntetlenezett Feröerrel, két meccsen nyolc gólt kapott Svájctól és kikapott Andorrától is. A sikertelen kvalifikáció után megköszönték Bernd Storck munkáját. A megváltást a belga Georges Leekenstől várták, de irányítása alatt a válogatott még mélyebbre süllyedt: kikapott Luxemburgtól, Kazahsztántól, Skóciától és Ausztráliától is, a fehéroroszokkal pedig csak döntetlenre futotta. A Nemzetek Ligájának már a DAC-tól elhoppolt olasz Marco Rossival vágtak neki, a fejlődés pedig szemmel látható volt. Az Eb-selejtezőben a walesieket és a horvátokat is legyőzték, de az, hogy oda-vissza kikaptak a szlovákoktól, megpecsételte a sorsukat, így végül csak negyedikként végeztek. Viszont akárcsak a szlovákok, a magyar csapat is pótselejtezőt játszhatott az NL-helyezésének köszönhetően. Az első körben simán győzött Bulgáriában, aztán jött az Izland elleni budapesti, mindent eldöntő mérkőzés. A szigetországiak Sigurdsson korai találatával egészen a 88. percig vezettek, ekkor viszont jött Nego és Szoboszlai, és négy perc alatt megfordította az állást, Magyarország pedig kijutott az Eb-re.

Marco Rossi tehát alaposan feltüzelte a magyar csapatot, amely végre kellő akarattal, önbizalommal és a képességekhez mérten elismerésre méltó taktikai fegyelemmel rendelkezik. Hosszú idő után azt lehet mondani, hogy van elképzelés a magyarok játékában. Ezt bizonyítja az a megsüvegelendő tény is, hogy a magyar válogatott a 2020 szeptemberében elszenvedett oroszok elleni vereség óta 11 mérkőzésen maradt veretlen, miközben olyan ellenfelekkel találkozott, mint Szerbia, Oroszország, Izland, Törökország, Lengyelország vagy Írország. Viszont a szokásos magyar balsors újfent megtalálta a válogatottat: hiába van remek formában Marco Rossi legénysége, ha épp a halálcsoportba került Franciaország, Németország és Portugália mellé. Sokan már most féltik a magyarokat, az viszont mellettük szól, hogy nincs veszíteni valójuk, az Eb-n csak meglepetést okozhatnak.

Fotó: AFP

Két húzóember, Kalmár Zsolt és Szoboszlai Dominik ugyan hiányzik majd a tornáról, ott lesz viszont a két lipcsei, Gulácsi Péter és Willi Orbán, az Eszéken remek formába lendülő Kleinheisler László vagy a Bundesligában idén 8 gólt és 3 gólpasszt jegyző Sallai Roland. Két tehetséges fiatalra is érdemes lesz majd odafigyelni: Szalai Attila idén januárban igazolt a ciprusi Apollon Limassoltól a török Fenerbahcéhoz, ahol azonnal alapember lett és már most topbajnokságok klubjai környékezik. A másik Schäfer András, aki remek idényt tudhat maga mögött a DAC-ban, és nem kizárt, hogy Marco Rossi kezdőként számít majd rá az Eb-n – a Ciprus és Írország elleni felkészülési mérkőzést is végigjátszotta, előbbi ellen ő szerezte a győztes gólt.

Eb-szereplések: 4 (1964, 1972, 2016, 2020)

A legjobb eredmény: bronzérmes (1964)

Szövetségi kapitány: Marco Rossi

A legtöbb gól a selejtezőkön: Pátkai Máté és Willi Orbán (2-2 gól)

A keret legértékesebb játékosa: Willi Orbán (16 millió euró)

Aktuális világranglista-helyezés: 37.

A selejtezőben:

Horvátország 2:1, 0:3
Wales 1:0, 0:2
Szlovákia 1:2, 0:2
Azerbajdzsán 1:0, 3:1

A pótselejtezőben:

Bulgária 3:1
Izland 2:1

Játékoskeret:

Kapusok: Bogdán Ádám (Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig)

Védők: Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár), Kecskés Ákos (Lugano), Lang Ádám (Omonia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Fenerbahce)

Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Holender Filip (Partizan Beograd), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (Bristol City), Loic Nego (Mol Fehérvár), Schäfer András (DAC), Sigér Dávid (Ferencváros)

Támadók: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár), Sallai Roland (Freiburg), Schön Szabolcs (FC Dallas), Szalai Ádám (Mainz), Varga Kevin (Kasimpasa), Varga Roland (MTK Budapest)


Kapcsolódó cikkek:

A csoport: Újra felérnének a csúcsra az olaszok, meglepetésre készülnek a törökök – csoportbemutató

B csoport: Öregedő oroszok, sikeréhes belgák és a finn kapus, aki Szlovákiában született - csoportbemutató

C csoport: Fortuna ligás játékosok az észak-macedónoknál, legjobbja nélkül a hollandok - csoportbemutató

D csoport: Az angolok ennél esélyesebbek már nem lehetnek az aranyra, a csehek a gyors kontrákban bíznak – csoportbemutató

E csoport: A szlovákokban ezúttal nem ég a tűz, vezér nélkül a spanyolok – csoportbemutató


(tt)