Esküvő az állatkertben? Nem akadály

Jó hír azoknak a moszkvai pároknak, amelyek elefántokat, oroszlánokat vagy pingvineket is szívesen látnának menyegzői vendégseregükben, hogy az orosz főváros vezetésének döntése nyomán a jövőben a moszkvai állatkertben is lehet esküvőt tartani.

Az erről szóló rendeletet csütörtökön tette közzé Szergej Szobjanyin polgármester az orosz főváros honlapján.

A moszkvai állatkert szóvivője a sajtó érdeklődésére egyelőre nem tudta megmondani, hogyan is néz majd ki egy ilyen esküvő. Az anyakönyvi hivatal egyik tisztségviselője is azt mondta a Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek: még gondolkodnak azon, hogyan lehet majd lefolytatni az állatkertben a házasságkötéseket.

Az orosz fővárosban több különleges helyszínen is egybekelhetnek a házasodni vágyók 2006 óta, a város különböző villái és nemesi kúriái mellett például az orosz költőfejedelemnek, Alekszandr Puskinnak szentelt múzeumban  is. A mostani rendelettel ezek listáját az állatkert mellett további múzeumokkal is bővítették.

A városvezetés adatai szerint tavaly több mint 85 ezer házasságkötés volt Moszkvában, 2015-ben pedig majdnem 100 ezer pár kelt egybe a Moszkva folyó két partján.

Az 1864-ben alapított moszkvai állatkert több mint 6500 lakóval büszkélkedhet 21,5 hektáron.


MTI/para