Érsek taxis javaslatát az ellenzék is támogatja

2018. október 16. - 15:23 | Belföld

Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter (Most-Híd) törvénymódosító javaslata, amely a taxis szolgáltatások működését szabályozná, kivívta az ellenzék elismerését. 

Érsek taxis javaslatát az ellenzék is támogatja
Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter a parlamentben (Fotó: TASR)

„Dicséretes, hogy beterjesztette ezt a javaslatot" – nyilatkozta Miroslav Ivan (SaS) képviselő.

A jogi norma jelenleg az első olvasatban van. Ivan szerint egyedül az a baj, hogy a miniszter csak most jött elő a törvényjavaslattal. Emlékeztetett, hogy a liberálisok egyszer már terjesztettek hasonló javaslatot a parlament elé, akkor azonban elutasították. „A törvény már egy éve érvényben lehetne" – tette hozzá Ivan.

A SaS képviselői ezért támogatni fogják a javaslatot, hogy a második olvasatba kerülhessen, és módosító javaslatokat akarnak tenni, amelyeket a törvényjavaslathoz csatolnának. „Én sem találok kivetnivalót a törvényjavaslatban" – mondta Ján Marosz, az OĽaNO képviselője. Martin Klus (SaS) is megdicsérte Érseket a javaslatért. „Szeretnénk, ha minél hamarabb érvénybe lépne" – tette hozzá.

Érsek megköszönte a támogatást, és hozzátette, hogy a javaslat célja egyenlő vállalkozói feltételeket biztosítani a taxis szolgáltatások terén.

A törvénymódosítás értelmében a vállalkozók megfelelőbb körülmények között végezhetnék a tevékenységüket, ezen kívül a jogi norma megelőzné az illegális tevékenységeket, valamint biztosítaná az ellenőrzésüket. A törvény tehát egyszerűbbé tenné a taxis szolgáltatások üzemeltetését, valamint kevesebb adminisztrációs kötelezettséget biztosítana a vállalkozóknak, annak fejében, hogy fokozottabb ellenőrzéseket végeznének.

(TASR)