Eredményhirdetés közben tették fel a nagy kérdést az olimpikonnak

Megkérték a műugrás női 3 méteres számában ezüstérmes kínai Ho Ce kezét a Rio de Janeiró-i olimpia vasárnapi eredményhirdetésén.

Eredményhirdetés közben tették fel a nagy kérdést az olimpikonnak
Fotó. © AFP / Christophe Simon

Ho Ce barátja a kétszeres olimpiai és hétszeres világbajnok Csin Kaj, aki a 3 méteres szinkron versenyszámban címvédőként érkezett Rióba, és végül bronzérmes lett.

A vasárnapi díjátadás során a 30 éves Csin Kaj odalépett a dobogóhoz, féltérdre ereszkedett, a zsebéből elővett egy kis dobozt, majd közölte párjával házassági ajánlatát. Miután Ho Ce boldogan bólintott, felkerült az ujjára a jegygyűrű, majd egy szál vörös rózsa is előkerült, a közönség pedig felállva tapsolt.

A két műugró már hat éve alkot egy párt, de a 25 esztendős Ho Ce az eredményhirdetést követő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Csin Kaj gesztusa meglepetés volt számára.

"Sok dolgot mondott, sok ígéret tett, de a legfontosabb, hogy ő az a srác, akiben életem végéig megbízom" – nyilatkozta a boldog menyasszony, aki hozzátette, nem tervezte, hogy ilyen fiatalon elkötelezi magát.

(MTI)