ENSZ: az emberkereskedelem áldozatainak csaknem harmada gyerek

2018. július 29. - 17:45 | Külföld

A globális emberkereskedelem azonosított áldozatainak 28 százaléka gyerek - derül ki az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és az Emberkereskedelem Elleni Ügynökségek Közötti Együttműködési Csoport (ICAT) jelentéséből az emberkereskedelem elleni küzdelem világnapja (július 30.) alkalmából.

ENSZ: az emberkereskedelem áldozatainak csaknem harmada gyerek

A fekete-afrikai, közép-amerikai és karibi térségben ez az arány 62-64 százalék közötti - hangsúlyozza a jelentés.

"Az emberkereskedelem egy nagyon is valóságos fenyegetés több millió gyermek számára a világon. Főleg azok érintettek, akik arra kényszerültek, hogy megfelelő védelem nélkül elhagyják otthonukat és közösségüket" - mondta Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója. "Ezeknek a gyerekeknek arra van szükségük, hogy a kormányok sürgősen cselekedjenek és megvédjék őket" - tette hozzá.

Az UNICEF és az ICAT szerint a gyermekáldozatok valós száma nagyobb lehet a jelenlegi adatoknál. A gyermekeket ritkán azonosítják, többségük ugyanis a kereskedőktől vagy a megbélyegzéstől, illetve a segítségnyújtás elutasításától való félelmében, ismeretek hiányában, vagy a hatóságokkal szembeni bizalmatlanság okán nem mer segítséget kérni.

Az Európai Bizottság emberkereskedelemről szóló 2016-os jelentése szerint 2013-2014-ben az uniós tagállamok közül Romániában, Bulgáriában, Hollandiában, Magyarországon és Lengyelországban volt a legmagasabb az emberkereskedelem áldozatainak száma.

A gyermekkereskedelem áldozatai gyakran hátrányos helyzetű családokból származnak, közöttük számos roma származású, illetve olyan gyerek található, aki gyermekvédelmi intézményben vagy javítóintézetben nevelkedett. A gyermekkereskedelem jelentősebb arányban fordul elő az ország szegényebb területein és közösségeiben.

A lányok és a fiúk is áldozataivá válhatnak a gyermekkereskedelemhez jellemzően kapcsolódó prostitúciónak, a koldultatásnak és a kisebb bűncselekmények elkövetésének. Különösen a menekült és lakóhelyüket elhagyni kényszerült gyerekek kiszolgáltatottak. Akár háború és erőszak elől menekülnek, akár jobb életlehetőségeket keresnek, kevés gyermek talál magának biztonságos útvonalat. Mindez növeli a valószínűségét annak, hogy a gyermekek veszélyes területekre tévednek családjukkal, vagy egyedül maradnak, kitéve a kereskedők zaklatásának, kizsákmányolásának, bántalmazásának.

Az UNICEF és az ICAT további kormányzati intézkedéseket és határokon átívelő megoldásokat sürget a gyerekek biztonsága megőrzéséért. Ezek közé tartozik egyebek között a biztonságos és legális migrációs útvonalak bővítése, ahol a gyermekek a családjukkal tarthatnak, illetve a családegyesítést gátló törvényi akadályok feloldása.

Az UNICEF és ICAT szerint ezenkívül fontos lenne a gyermekvédelmi intézményrendszer és a szociális védőháló erősítése, annak biztosítása, hogy minden ügy elbírálása a gyermek egyéni helyzetének mérlegelése alapján és az ő legjobb érdekének figyelembevételével történik, valamint a határokon átívelő együttműködés azoknak a döntéseknek az elkerüléséért, amelyek még veszélyesebb útvonalakra terelnék a menekült gyermekeket.


MTI/para

Címkék: ENSZ, gyerekek