Elutasította a hágai nemzetközi bíróság Ratko Mladic fellebbezését, élete végéig börtönben marad

2021. június 9. - 08:46 | Külföld

Az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) keddi döntésében elvetette a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Ratko Mladic fellebbezését, és megerősítette a "Balkán mészárosának" is nevezett volt boszniai szerb hadseregparancsnok életfogytig tartó szabadságvesztését elrendelő ítéletet.

Elutasította a hágai nemzetközi bíróság Ratko Mladic fellebbezését, élete végéig börtönben marad
Fotó: AP

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) 2017 novemberében hirdetett ítéletet Ratko Mladic ellen a délszláv háború idején a bosnyákok ellen elkövetett etnikai tisztogatás ügyében.

Mladic vezetésével a boszniai szerb hadsereg 1995 júliusában előre kitervelten és módszeresen mészárolt le mintegy 8700 bosnyákot, főleg férfiakat és fiúkat Srebrenicában. A cél a muszlim közösség kiirtása volt. A délszláv háborús bűnöket kivizsgáló törvényszék több ítéletében népirtásnak minősítette a boszniai szerb erők gyilkosságsorozatát. A történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják.

Az 1992-1995-ös délszláv háborúban mintegy 100 ezren vesztették életüket, és több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.

A hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmus közleménye szerint a fellebbviteli kamara fenntartja Ratko Mladic életfogytig tartó szabadságvesztésére vonatkozó ítéletet, a döntés jogerős, további fellebbezésnek nincs helye.

MTI/444.hu