Eltűnt férfi holttestét találták meg – már eltemették, de a rendőrség még nem vonta vissza a keresést

A rendőrök, tűzoltók és önkéntesek június óta sikertelenül kerestek egy 58 éves férfit. Néhány napja az egyik helyi lakos egy holttestet talált a község melletti erdőben.

Az eset Dlhé nad Cirochou (Sninai járás) községben történt. Az eltűnt személy rokonai azonosították a holttestet. A férfit időközben el is temették, a rendőrök azonban hivatalosan még mindig nem vonták vissza a keresését – írja a noviny.sk.

A rendőrség ugyanis halálokozás gyanújával indított eljárást, a nyomozásba pedig kriminalisztikai szakértőket is bevontak, akiknek a feladata a DNS-elemzés, valamint a szakértői vélemény kidolgozása. Ennek eredménye alapján határozzák meg a további eljárást, tehát a talált személy hivatalos azonosítását és a keresés visszavonását – közölte Jana Lidgayová szóvivő.


(noviny.sk)