Eltemették Kuvait szombaton elhunyt emírjét

camera

1

Eltemették Kuvait szombaton elhunyt emírjét

Naváf el-Ahmad el-Dzsábir Ál Szabáh (Fotó: AP/TASR) 

Megosztás

Vasárnap imaszertartást követően eltemették Kuvait szombaton elhunyt uralkodóját, Naváf el-Ahmad el-Dzsábir Ál Szabáh emírt. A szertartáson utódja, Misál el-Ahmad al-Dzsábir Ál Szabáh sejk mellett az Ál Szabáh család tagjai és a kuvaiti parlament elnöke is részt vett.

Misál sejk volt 2021 vége óta Kuvait de facto uralkodója, amikor a gyengélkedő Naváf sejk átadta neki feladatai nagy részét.

A világ hetedik legnagyobb olajtartalékával rendelkező Kuvait külpolitikájában szoros kapcsolatokat tart fenn szövetségesével, az Egyesült Államokkal, és kiegyensúlyozott kapcsolatokat ápol a szomszédos Szaúd-Arábiával, Iránnal és a korábbi megszálló Irakkal is.

Miután hivatalosan is átveszi az OPEC-tagállam vezetését féltestvérétől, Misál sejk várhatóan folytatja Kuvait eddigi külpolitikáját beleértve az Öböl-menti arab egység támogatását, a nyugati szövetségekkel és a Rijáddal való jó kapcsolatok ápolását is.

(MTI)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program