Elkezdődött a Chachaland gyerektábor ügyének bírósági tárgyalása

A Pozsonyi II-es Járásbíróságon kedden elkezdődött a Chachaland gyerektábor ügyének bírósági tárgyalása, az ügy vádlottja a tábor alapítója, Roman P.

Elkezdődött a Chachaland gyerektábor ügyének bírósági tárgyalása
Fotó: TASR

Mint ismert, a rendőrség szexuális visszaélés gyanújával indított eljárást az 56 éves férfi ellen 2020 februárjában. A vádlott 2003-ban került kapcsolatba az általa vezetett nyári táborban a sértettel, egy 13 éves lánnyal. A gyanú szerint ezt követően, 2004 és 2005 között többször is kihasználta a fiatalkorú lányt. A szexuális visszaélésekre állítólag Pozsonyban, a fővároson kívül illetve a nyári táborban került sor.

A férfi elutasította a vádalkut, továbbra is kitart amellett, hogy ártatlan és nem követett el bűncselekményt – írja a noviny.sk.

Az állítólagos áldozat 2019-ben a blogjában részletesen leírta, hogyan zaklatta őt az akkor 40 éves férfi. A lány akkor 13 éves volt.

Az ügyészség szerint a vádlott a gyerektábor után is találkozott a lánnyal, akit szexuálisan zaklatott: kihasználva a kislány tapasztalatlanságát és fiatal korát, közelebbi kapcsolatot alakított ki vele, ami nem tartozott a táborban betöltött funkciójához – közölte az ügyész.

A férfi azt állítja, hogy a lány beleszeretett, és előszeretettel írt kitalált történetekről. Azt mondja, hogy csak segített neki, mert szerény körülmények közt élt.

„Megfogta a kezét, és az alsónadrágjába tette, a péniszéhez nyomta” – írta le a történteket az ügyész. A férfi viszont azt állítja, hogy csak a tábort akarják tönkretenni, a tárgyalást követően pedig nem válaszolt a sajtó kérdéseire.

A sértett nem jelent meg a keddi tárgyaláson, jogi képviselője elmondta, a jelenlét felidézné az emlékeket, amelyek nem kellemesek a számára, de terápián esett át és már jobban érzi magát.

„Néhány évvel ezelőtt még nem hittem, hogy legalább remény lesz az igazságszolgáltatás valamely formájára. Most közelebb vagyok hozzá, mint bármikor ezelőtt” – reagált Katarína a közösségi oldalán.


(noviny.sk)