ELKÉPESZTŐ: Káposztafejbe rejtett fűért körözik a 82 éves drognagyit 

Káposztafejekbe rejtve akart füvet csempészni a jogosítvány nélküli vezetés miatt börtönbe ülő unokaöccsének a 82 éves Elena Mladin.

ELKÉPESZTŐ: Káposztafejbe rejtett fűért körözik a 82 éves drognagyit 
Fotó: POLIȚIA ROMÂNĂ

Az eset még 2014-ben történt Romániában. A csomag végül nem jutott el a címzetthez, mert a börtönőrök kiszúrták a kannabiszos eledelt. 

Az idős nő ellen nyomozást indítottak, amely során a rendőrök további két kiló marihuánát találtak a lakásán.

Elenát többször is beidézték a bíróságra, de egyszer sem jelent meg. Sőt, mint az a Mehedinți megyei törvényszék bűnügyi irataiból kiderült, elmenekült Ausztráliába, Campbelltown városába, ahonnét egészségügyi okokra hivatkozva nem is akar visszatérni Romániába.

Távollétében a megyei törvényszék négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, amit végül idős korára és büntetlen előéletére tekintve két évre csökkentettek.

A nagyi kiadatása hosszadalmas jogi procedúrát venne igénybe, előtte ugyanis Ausztráliának saját eljárásban kellenemegvizsgálnia, hogy kiadhatja-e a nőt a romániai hatóságoknak. 

Index/Euronews