Elítélték a szlovák MMA-harcost, aki halálra gázolt egy fiatal nőt

Hétfőn bíróság elé állt Matúš Mečár egykori MMA-harcos, aki tavaly októberben halálra gázolt egy 27 éves nőt.

Elítélték a szlovák MMA-harcost, aki halálra gázolt egy fiatal nőt
Fotó: Oktagon MMA

Mečár a Nyitrai Járásbíróságon beismerte tettét, így nem is volt szükséges tanuk kihallgatására.

A férfit 5 évre felfüggesztett 3 éves szabadságvesztésre ítélték, emellett 6 évre eltiltották a vezetéstől. Az ügyész fellebbezett az ítélet ellen.

A tragikus baleset tavaly októberben történt Nyitrán. Mečár nagy sebességgel haladt Mercedes S350 típusú személyautójával, amikor elgázolta a 27 éves Luciát, aki épp a zebrán haladt át. A fiatal nő életét már nem tudták megmenteni.

A férfi ellen vádemelési javaslatot nyújtott be a járási ügyészség, idén augusztusban azonban a Nyitrai Járásbíróság eljárásbeli hibára hivatkozva elutasította azt és visszaküldte az ügyészséghez. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen, a kerületi bíróság pedig helyt adott a fellebbezésnek, és az ügy újratárgyalását rendelte el.

Matúš Mečárról közismert, hogy jóban van a hírhedt nyitrai vállalkozóval, Norbert Bödörrel, és a múltban gyakran mutatkozott a Smerhez közeli befolyásos személyekkel. Korábban már megvádolták zsarolással, amiért három év felfüggesztett börtönt kapott.


noviny.sk/para