Elítélt pedofil vezetett egy gyerektábort, nagy baj lett belőle!

2022. április 30. - 12:57 | Külföld

Korábban fiatal lányok megerőszakolásáért ítélték el, most pedig gyerektábort vezethetett. 5 gyerek szülei jelentettek szexuális visszaélést.

Elítélt pedofil vezetett egy gyerektábort, nagy baj lett belőle!

A csehországi, libereci nyomozók 10 éven aluli gyermekekkel szembeni szexuális visszaéléseket vizsgálnak. Március végén egy nő jelentette a rendőrségen, hogy lányával egy tavaszi táborban visszaélt, megerőszakolta a tábor szervezőinek egyike.

Ivana Baláková rendőrségi szóvivő közölte, hogy nem más követte el ezt, mint a tábor vezetője. A felhozott konkrétumok olyan súlyosnak bizonyultak, hogy a rendőrség mindjárt másnap őrizetbe vette a férfit, meggyanúsították a kiskorú elleni nemi erőszakkal és vizsgálati fogságba került.

A vizsgálat következő szakaszában fény derült arra, hogy további négy gyermek, három lánytestvér és egy kisfiú is hasonlóakról számolt be a szüleinek. Az áldozatok legkisebbike négy éves.

Mindegyik gyermek egy egyesületnek a táborán vett részt, melyet egy olyan személy vezet, akit - mint kiderült - korábban már elítéltek pedofil bűncselekményért, miután két fiatalkorú lányt megerőszakolt.

Baláková közölte, pillanatnyilag nem zárható ki, hogy a napvilágra kerülő bűntények száma nőni fog vele kapcsolatban. A rendőrök házkutatást tartottak a férfinál, lefoglalták a számítógépét, melyben egy rakás, gyermekeket ábrázoló pornográf tartalomra bukkantak. Némelyiket az internetről töltötte le, másokat maga gyártotta a rábízott gyermekekkel.

Gyermek ellen elkövetett nemi erőszakért és gyermek felhasználásáért pornográf tartalom előállításához 12 évig terjedő börtönre ítélhetik Csehországban.

(Noviny.sk)