Életfogytiglant is kaphat a fiatal nő, akit azzal gyanúsítanak, hogy leszúrta a barátját

A rendőrség hivatalosan is gyilkosság elkövetésével gyanúsítja azt a 22 éves nőt, aki a jelek szerint meggyilkolta 39 éves barátját Galgócon (Hlohovec).

Életfogytiglant is kaphat a fiatal nő, akit azzal gyanúsítanak, hogy leszúrta a barátját
Fotó: TV Markíza

Amint arról beszámoltunk, a férfi és barátnője szerdán este veszekedni kezdet, majd ezt követően a fiatal nő kétszer mellkason szúrta párját. Később a nő állítólag kidobta az ablakon a férfi minden holmiját.

A sérültet kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. A nő nem ismerte be tettét a rendőröknek, állítása szerint már így talált rá a férfire a lakásban.

Martina Kredatusová rendőrségi szóvivő pénteki tájékoztatása szerint a rendőrség hivatalosan is a nőt gyanúsította meg a gyilkosság elkövetésével. Emellett indítványozták az előzetes letartóztatását.

Védett személy ellen elkövetett effajta bűncselekményért akár 20-tól 25 évig terjedő szabadságvesztés, vagy életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható.


-para-