Életét vesztette a ZSE munkatársa a pénteki meghibásodás elhárítása közben

2018. augusztus 10. - 18:22 | Régió

Az Ostredky transzformátorállomáson bekövetkezett hiba elhárítása során pénteken munkabalesetet szenvedett a Nyugat-Szlovákiai Energiaszolgáltató (ZSE) egyik munkatársa, aki a kórházban belehalt sérüléseibe. Erről Michaela Dobošová, a ZSE szóvivője tájékoztatott.

„Őszinte részvétünket nyilvánítjuk a kollégánk családjának és hozzátartozóinak. Minden rendelkezésre álló segítséget és támogatást felajánlottunk nekik. Emellett indítványoztuk ennek a szomorú esetnek az alapos kivizsgálását. A vizsgálat befejezéséig nem adunk bővebb tájékoztatást az ügyben” – mondta Dobošová.

Az Ostredky állomáson pénteken, 11.30-kor hibásodott meg egy transzformátor. Erről az állomásról látják el villamos energiával Pozsony Főrév (Ružinov), Pozsonypüspöki (Podunajské Biskupice) és Vereknye (Vrakuňa) városrészeinek nagy részét. Az áramkimaradás összesen 47 800 fogyasztási helyet érintett, a városi tömegközlekedésben is fennakadást okozott. A ZSE-nek két órán belül sikerült visszakapcsolnia az áramot az ügyfelek 80 százalékánál, a teljes körű áramszolgáltatás három órán belül állt helyre.


TASR/para