Egy nap alatt megoldódott az éhségsztrájkoló ügye, miután leült a dunaszerdahelyi bíróság elé

2019. február 28. - 10:27 | Régió

Miután a gellei Cs. Igor elhatározta magát, és éhségsztrájkba kezdett a Dunaszerdahelyi Járásbíróság előtt, a cselekménnyel pedig foglalkozott a média, többek között mi is, egy nap alatt tulajdonképpen pont került ügye végére.

Egy nap alatt megoldódott az éhségsztrájkoló ügye, miután leült a dunaszerdahelyi bíróság elé
Fotó: Paraméter

Igor szavai szerint azért ült le egy hátizsákkal és egy figyelemfelkeltő cetlivel a bíróság épülete elé, mert az másfél éve nem adott ki egy végzést a vele szembeni, azóta rendeződött végrehajtásáról. Azt megelőzően a nem fizetett tartásdíj miatt bevonták a jogosítványát, majd megindult ellene a végrehajtási eljárás. 2017 augusztusára sikerült törlesztenie az elmaradt összeget, szeptembertől pedig a bíróságon voltak az erről szóló iratok. Valahol a stósz alján, ami felgyülemlett. Másfél év alatt ugyanis Igor elmondása szerint két hivatalos sürgetés sem segített. Jogosítványát ez idő alatt nem kaphatta vissza, pedig már elmúltak annak okai, amiért azt bevonták. Emiatt nem tudott állást találni, és közben hajléktalanná vált.

Kedden ült le a bíróság épülete elé, majd beszélt is annak elnöknőjével, aki ígéretet tett neki, hogy cselekszenek. Ez pedig így is történt.

Egy bírósági hivatalnok még aznap felszólította a kijelölt végrehajtót, hogy igazolja, valóban megtörtént megszűntek a végrehajtás indokai, amennyiben pedig így történt, akkor adjon ki utasítást a jogosítvány visszaszolgáltatására

– ezt már Michaela Krzysztofektől, a nagyszombati kerületi bíróságok szóvivőjétől tudtuk meg.

Ezzel egyidejűleg felszólították az édesanyát, Igor volt párját, nyilatkozzon arról, kitart-e még a végrehajtás mellett.

Szerdán a végrehajtó hölgy jelezte a bíróságnak, hogy megszüntette a jogosítvány bevonására vonatkozó határozatot és utasításba adta a rendőrségnek annak visszaszolgáltatását. Igor megkeresésünkre elárulta, hogy szerdán visszakapta a jogosítványát.

A bírósági szóvivő még közölte, hogy az eljárást csak azt követően zárhatják le, hogy az édesanya is nyilatkozik, ugyanakkor a bíróság elnöknője ígéretet tett arra, hogy figyelemmel kíséri az ügyet annak végeztéig.

(SzT)