Egy nap alatt három baleset is történt a Dunaszerdahelyi járásban, kettőnél kamion karambolozott

Nagymegyer és Medve között, Kisfalud környékén a 63-ason, valamint Pozsonycsákány kataszterében is történt baleset egyetlen nap leforgása alatt.

Egy nap alatt három baleset is történt a Dunaszerdahelyi járásban, kettőnél kamion karambolozott
Helyszíni felvételek

Még csütörtökön délelőtt egy kamion fának hajtott (a képeken) Nagymegyer és Medve között - tájékoztatta portálunkat Hodosi Tibor, a járási tűzoltók bevetési egységeinek parancsnoka. A kamion sofőrje már nem tartózkodott a járműben, mire egységeik kiértek, szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett.

Csütörtökön késő este, fél tizenegykor riasztották dunaszerdahelyről az egységeiket a 63-as főútra, ahol Kisfalud és Egyházgelle között ütközött egymással egy kamion és egy személykocsi. Személyi sérülés nem történt, tűzoltókra viszont azért volt szükség, mert a személykocsi füstölni kezdett.

A harmadik baleset már pénteken reggel történt. Csallóközcsütörtök és Fél (Szenci járás) községek között, Pozsonycsákány kataszterében karambolozott két autó, mely során egy személy könnyebben megsérült.

A tűzoltók mindhárom esetben elvégezték a műszaki mentést és segítettek a résztvevőknek.

(parameter)