Egy fiatal hölgy, aki a kutyákért él

Ki is vagy Te, Fröhlich Réka?

A kutyás világban Fröhlich Rékáként ismernek az emberek, de sokan mások pedig Kákics Rékaként tartanak számon. Dunaszerdahelyen születtem, ide jártam középiskolába és kozmetikusként végeztem. Jelenleg két lakhelyem van. Veszprémben élek, de mikor tudok, itthon vagyok Nyárasdon is.
Igazság szerint, már gyermekkorom óta szerettem az állatokat, ezért folyamatosan vágytam egy kutyára. A legelső kutyám egy dalmata volt, később pedig egy máltai, aki nálunk gyakorlatilag nem is kutya, inkább családtag. Eleinte kutyakozmetikával is foglalkoztam, s ezen belül elkezdtem tanulmányozni a többi fajtát, fajtacsoportot. Mélyebben kezdtem belemenni a dolgokba. Ennek köszönhetően vált ez az egész az életem részévé. Kevés ember tudja azt, hogy az állatok gyógyító erővel hatnak az emberekre. Három fajta állat képes gyógyítani: a delfin, a kutya és a ló. E három élőlény közül, amihez legkönnyebben hozzájutottam, az a kutya volt. Mindezt azért mondom, mert nem volt könnyű életem, túl vagyok egy váláson, sok költözködésen és idegeskedésen. Meg kell oldanom a két lakhelyem ingázást, mert a kisfiam ide jár Nyárasdra óvodába. Néha tényleg nehéz helytállni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éltem át nehéz időszakokat, de engem a kutyáim húztak ki ebből. A kutyáim raktak helyre. Gyógyították a lelkemet. Nem csak a hobbimat találtam meg tehát hanem a barátaimat is. Jobb barátokra leltem, mint magukban az emberekben. Az emberek már elég csalódást okoztak, de az állatok még soha. Sokkal többet kapok tőlük, mint amit én adok. Nagyon megküzdöttem azért, hogy eddig eljussak. Hiába van szó nagy összegekről. Mindig azt szoktam mondani, hogy lehet, hogy nagyon sok pénzt raktam ebbe, és sokszor nem is vettem ki túl sokat, de valamilyen szinten mégis többet kaptam, mint amit beleraktam. Ezt így metaforaként említeném.
Kimerem jelenteni, hogyha a kutyáim nem lennének, akkor lehet, hogy én sem lennék most itt. Mikor megbetegedett az egyik kutyám, aki tényleg a legnagyobb reménységem volt, nagyon szörnyen érintett. Ezért eladtam az egyik autómat, hogy meg tudjam gyógyíttatni. Két napig feküdt fent Pozsonyban egy kutyaklinikán, majd sikerült meggyógyítaniuk. Vele kezdtem mindent, és elképzelhetetlen lett volna nélküle lenni

Mennyi idődbe telt betanítani a kutyáidat? Nem volt túl időigényes?

Erre úgy tudnék válaszolni, hogy nem csak a saját kutyáimmal foglalkozom. Nagyon sok fajta kutya megfordult már a kezem között, fel sem tudom sorolni igazából mennyi. Az embernek születni kell arra, hogy tudjon bánni az állattal. Lehet az ló, lehet az macska vagy adott esetben egy kutya. Én tudom és érzem is azt, illetve már többen mondták, hogy van érzékem a kutyákhoz. Az állatok megérzik azt, hogy ki, hogyan tud velük bánni. Nem mindegy, hogy milyen kutya kerül a kezedbe. Egyáltalán nem fajtákban minősíted őket. Kerülhet a kezedbe egy pszichikailag instabil állat, neked mégis tudnod kell, hogyan közelíts felé. Ha csupán a szakmai szempontokat, a tréningezést, és a szituációkat nézed, akkor végül mentálisan stabil kutyát kapsz. Amely megállja a helyét egy kiállításon. Ám kerülhet hozzád egy agresszív kutya is. Meg kell találnod az okát, hogy ő miért lett ilyen, és hogyan éred el azt, hogy megváltozzon.
Nem az időt nézem egy kutya oktatásánál. Persze vannak más esetek is, ami korhoz van kötve. Volt a kezemben már kölyökkutya, növendék és felnőtt is. Tudni kell, hogy egy kifejlett személyiségű kutyával már nehezebb sikeresen dolgozni, de megoldható. Igazából bármit meglehet oldani, csak, amelyik nehezebb eset, terrorizálták vagy olyan közegben volt, ahol nem foglalkoztak vele kellőképpen, akkor rá kell fordítanod azt a plusz energiát. Ösztönösen kell érezni, hogy mennyit és hogyan. Az az ember, aki tud bánni az adott állattal, akkor az azt fogja csinálni, amit te akarsz. Persze lehet motiválni is étellel, jutalomfalattal, de sokszor még ez sem kell, csak a puszta szeretet és a törődés.

Réka kedvenc fotója az egyik akitájával

Mennyi türelem, idő és tolerancia szükséges a jó cél eléréséhez?

Mindenkinek magának kéne eldöntenie, hogy vesz-e kutyát vagy sem, mert egy olyan embernek, akinek nincs ideje azzal az állattal foglalkozni, az inkább ne vegyen. Vegyen más állatot, egy teknősbékát vagy akváriumi halat, amelyek nem igényelnek annyi törődést. Egy kutya nem csak arra van, hogy futkározzon az udvaron. Gondolok itt arra, hogy sokan megveszik, hogy „hú, ez igen tetszik, és nagyon szép, jól mutat az udvaron”. Közben meg nem nézi, hogy azt a nagyon szép udvart feltúrja és szétbombázza, mert szeparációs szorongásai vannak. Ha elmennek otthonról, azaz állat azonnal rombol, és nem tudják mi az oka, ezért inkább kidobják, megválnak tőle. Ezért van sok kivert kutya, és a menhelyek is zsúfoltak. Sokan nem mérik fel, hogy milyen kutya való hozzájuk, utána se néznek, hogy az ő mentális képességeikhez, korlátaikhoz milyen kutya illik, és arra sem gondolnak, hogy mennyi idejük marad azzal a kutyával foglalkozni. A harmadik dolog a legfontosabb, ami nem más, mint a szeretet. Fontos, hogy tényleg szereti-e valaki a kutyákat vagy mutogatásképp veszi, mint egy tárgyat.

Mit gondolsz, Réka, a nagyobb vagy a kisebb testű kutyákkal könnyebb bánni? Te melyik kutyafajtával foglalkozol, és miért pont erre esett a választásod?

Ez egy érdekes kérdés. Kisebb vagy nagyobb termetű? Nem mondanám egyikre sem, hogy könnyebb lenne. Minden kutyafajtánál nevelés kérdése az egész. Jártam kisebb és nagyobb testű kutyákkal is kiállításokra, szerintem nincs különbség. Nyilván a kisebb termetűekkel könnyebb a kiállításokra járni, hiszen a felkészítés, a szállítása egyszerűbb, mint egy rátermett, nagy kutyáé.
A különbség inkább a fajtáknál van. Megvannak a standardok, ahová beletartoznak különböző fajtájú kutyák. Megvan, hogy milyen a mentalitásuk, és itt jön ki a probléma. Legtöbbször nem a kutyákkal szokott probléma lenni, hanem az emberekkel, és a gazdákkal.
Én ezt mindig mindenhol elmondom. Lehet, sokszor magam ellen beszélek, de fontosnak tartom. Sokan jönnek hozzám, érdeklődnek, hogy kutyát szeretnének vásárolni vagy feliratkoznak kölyökkutyákra. Mindig leülök beszélgetni a leendő gazdikkal. Felmérem azt, hogy mire képes az adott kutyával, mennyire domináns, meddig képes elmenni, hogy a kutyát megnevelje.
Az, hogy miért pont erre a fajtára esett a választásom, talán egyszerű. Mivel szeretem a kihívásokat, ezért döntöttem az amerikai akita mellett. Ahogy visszamenőleg is gondolkoztam, volt egy kedvenc mesém, az Ezüst Nyíl, amiben egy japán akita volt. Ám az amerikai fajta jobban tetszett. Ennek a testtömege, a kinézete jobban tetszik, valamivel talán simulékonyabb kutya, de nagyon kemény és domináns is.

Gondolom sok támogatást kaptál. Vannak olyan személyek, akiknek hálás vagy az elmúlt évekért?

Sok mindenen keresztül kellett mennem. Mégis a sok harc leküzdésében sokat köszönhetek a szüleimnek, hiszen sokszor vigyáznak a fiamra, hogy el tudjak menni akár több időre is kiállításokra, és kutyákkal foglalkozhassak. Ezen kívül nagyon sok ember támogatását élvezem. Sok hálával tartozom tenyésztőtársaimnak, akiktől a kutyáim vannak. Illetve a párom apukájának, Tenk Attilának. Attila egy nagyon meghatározó személy az életemben. Tőle is van egy kutyám, akivel szinte össze vagyunk nőve, ha fogalmazhatok így. Mindent együtt csinálunk.
Ezen kívül nagyon sokat köszönhetek Molnár Líviának, tőle is van egy kutyám. Fel sem tudnám sorolni, mennyi embernek mondhatnék köszönetet a támogatásért. Nem felejtem el sohasem, ki mennyit mindent tett értem az utóbbi időben. Az az ember vagyok, aki nem elfelejti el, honnan indult. Ám, akit még mindenképp megemlítenék, az egy szlovákiai tenyésztő Števo Olexa, akitől szintén gyönyörű kutyám van. Amíg élek, hálával tartozom. Biztosan állíthatom, hogy nélkülük nem itt tartanék.

Nem gondolkodtál még azon, hogy a jövőben valahogy ezt a szabadidős „tevékenységed” hivatásszerűen műveld?

De, igen. Gyakorlatilag már most is ez a munkám, úgymond „ebből vagyok”. Élvezem, hogy mindig kiállításra viszem a kutyákat, tanítom őket, amennyit tudok, foglalkozom velük. Ebben látszik a leginkább, hogy a szenvedélyem a hivatásom. Ami tényleg érdekel, és leköti a figyelmemet, az, hogy segíthetek más emberek kutyáin, megtalálhatom a probléma forrását. Meg kell hagyni, mostanában sokat tartózkodom külföldön, Veszprémben, ahol szintúgy tenyésztek és ott is vannak kutyáim. Igaz, a kozmetikát nagyon elhanyagoltam, mert nem teljesedek ki benne annyira, mint abban, hogy járom a világot, dolgozok, kutyákkal foglalkozom, a sajátjaimmal és másokéval is.
A jövőben szeretnék elvégezni több tanfolyamot, kynológiát és genetikát tanulni, ezen belül később bírói pályára is lépni.

A díjak

Az elmúlt években több versenyen is részt vettél. Felsorolnál párat ezek közül, melyikekre vagy a legbüszkébb?

Naphosszat sorolhatnám, és mesélhetnék a kiállításaimról, amelyen sikert értünk el a kutyáimmal.
A legeslegelső kimagasló élményem volt, amikor hét hónaposan a szuka Akitám – miután meggyógyult -, Európa-klub győztes lett egy nyitrai kiállításon. Nem csak a győzelmünk miatt voltam büszke, hanem a kiállításon egy olyan világhírű bíró bírált, aki 1965 óta tenyészti a fajtát, övé a világ egyik leghíresebb tenyésztőállomása is egyben. Ha ő azt mondja, hogy jó az a kutya, akkor az úgy is van, és ez csodálatos érzés. Ez nagyon nagy löket volt nekem. Azt hiszem innen indult meg a sikersorozatom. Igaz, voltak nem bevált kutyáim is, akikről sajnálatos módon muszáj volt lemondanom. Egy tenyésztőnek tudni kell elengedni az állatot.
Több országban megfordultam már. A nyáron Horvátországban volt egy négy napos kutyakiállítás, ami a „Summer night dog show”. Éjszaka kezdődött és egészen hajnalig tartott. Túlzás lenne, ha azt mondanám, élveztem, mert kicsit kiképzőtábor volt, de sikeresen túléltük.
Most a hétvégén pedig Nyitrán „Winner show” kiállításon voltunk két napig. Mindkét napon nagyon erős mezőny volt, amiben győzelmet arattunk, úgy mondd „duplázva”. A kiállítás legszebb kölyökkannak járó díját kétszeresen elhoztam ugyanazon kutyával.
Nem mindig a győzelem a lényeg, hiszen a részvétel és a lélekjelenlét is ugyanolyan fontos. Minden körbelépésnél élményekkel gazdagszom. Mindig valami újat tanulok. Legfontosabb a jó társaság, és vidáman menjünk kiállítani. A barátnőmmel néha szoktunk járni kutyák nélkül is ilyen kiállításokra. Számunkra ez az igazi wellness.

Milyen jövőbeli terveid vannak?

Vannak tervek, mindig készülünk valahová, valamilyen kiállításra. A kutyáimmal tovább szeretnék menni, még sok ország a meghódításunkra vár. Jó lenne, az elmaradt bajnoki címeket megszerezni, és a lehető legtöbb díjat bezsebelni.
A legfontosabb, hogy szeretném, ha idővel fiam is velem tartana a kiállításokra. Nagyon várom, hogy abban a korba lépjen, mikor már elég érett hozzá, és együtt csinálhassuk mindezt.

Herdics Júlia