Egy elhunyt hozzátartozói rontottak rá a kórház Covid-osztályára

2021. november 27. - 09:23 | Régió

Egy koronavírusos elhunyt hozzátartozói jelentek meg a svidníki Svet zdravia kórháznál, majd dühöngeni kezdtek. A kórház alkalmazottai nehéz perceket éltek át.

Egy elhunyt hozzátartozói rontottak rá a kórház Covid-osztályára

A kórház területére már úgy jutottak be, hogy kikerülték a lecsukott sorompót, majd a covid-betegek szállítására kijelölt vörös útvonalon és felvonón keresztül jutottak el az osztályig, ahol 50 éves hozzátartozójuk elhunyt - számolt be az esetről a Markíza. A kórház szerint a középkorú nő súlyos állapotban feküdt a kórházban, a betegség lefolyása gyors volt.

Az igazgató közölte, hogy a hozzátartozók hangoskodtak, vulgárisan sértegették a személyzetet és rugdalták az ajtót. A személyzet kihívta a rendőröket, de mire kiértek, a csoport lelépett. Azzal fenyegetőztek, hogy még visszajönnek, meglátják, mi fog történni.

Az egész incidens csupán hét percig tartott, de az a túlnyomórészt nővérekből és orvosnőkből álló személyzet számára az örökkévalóságot jelenthette.

A kórház jelezte, megértik a gyászukat és a frusztrációjukat, de kérik, hogy azt ne a személyzeten vezessék le, mivel minden pácienst egyenrangúan kezelnek. Elfogadhatatlannak tartják, hogy így viselkedjenek velük.

Az intézmény az eset után szigorította a feltételeket, és csupán egy bejáratot hagyott, amelyet belülről lehet kinyitni az érkezők számára.

A rendőrség gyakoribb ellenőrzéseket ígért, az igazgató viszont a hadsereghez is fordult. Katonát küldenek a betegellátó osztályhoz és az oltóközpontba.

(Markíza)