Egész máshogy történhetett a nagymihályi családirtás, mint ahogy azt eddig hittük!

2023. január 20. - 08:06 | Régió

Újabb, az eredeti történetet átíró részletekre derült fény a nagymihályi családi drámával kapcsolatban, mely során egy apa megölte gyerekeit és feleségét, majd magával is végzett.

Egész máshogy történhetett a nagymihályi családirtás, mint ahogy azt eddig hittük!
Rendőségi felvétel

A Joj TV olyan információk birtokába jutott, melyek arról tanúskodnak, hogy a férfi nem a pisztolyával ölte meg 10 és 13 éves gyerekeit, illetve feleségét. A televízió riportja szerint a gyilkosság több kérdést is felvet.

A szomszédok utoljára január 17-én délelőtt látták az 53 éves apát, Stanislavot. Egyikük elmondta, azt vette észre, hogy a férfi a parkolóban álldogál, ott, ahol a lakásuk balkonja található. Ekkor a családja már vélhetően nem élt, noha korábban arról esett szó, hogy csak aznap este végzett velük.

A Joj TV nyomozáshoz közel álló forrásra hivatkozva azt is közölte, hogy az áldozatok testén nem voltak külsérelmi nyomok, így nem állja meg a helyét az a verzió, hogy lelőtte volna őket. Pillanatnyilag a szakértői véleményre várnak, amelyből kiderülhet, hogy megfojthatták vagy megmérgezhették őket.

Ezt a verziót közvetve a kassai kerületi rendőrszóvivő, Jana Mésarová is megerősítette, amikor azt közölte, hogy egyelőre nem sikerült igazolni, milyen módon vetettek véget a családtagok életének.

A Joj TV információi szerint a családtagok nem egyidőben haltak meg, ráadásul nem is kedden, hanem már a hétvégén.

Martin Nebesník, a gyerekek, Zuzana és Martin iskolájának igazgatója közölte, hogy már hétfőn sem voltak iskolában. A gyilkos apjuk tehát ott maradhatott halott családtagjaival a lakásban legalább két napig. Eközben a jelek szerint több búcsúlevelet is írt, majd felhívta Kassán élő testvérét, hogy elmondja, mit tett. Mikor pedig a rendőrök odaértek a helyszínre, már ő sem élt. Saját fegyverével lelőtte magát.

Lehetséges indítékairól itt írtunk bővebben.

(Joj TV)