Ebben az államban 21 évet kellett várni egy halálos ítéletre

Nebraskában 21 év óta először hajtottak végre halálos ítéletet kedden. 

A 60 éves Carey Dean Moore-t gyilkosságért ítélték el: 1979-ben két taxisofőrt ölt meg. A halálos ítéletet méreginjekcióval hajtották végre, és először fordult elő, hogy a méregkeverékbe fentanilt, kábító hatású fájdalomcsillapítót is kevertek. A fentanil az Egyesült Államokban a leggyakrabban használt drog, opiáttartalmú kábítószer.

A kivégzés előtt két gyógyszergyártó vállalat is pert indított a büntetés-végrehajtási intézmény ellen, mert nem akart hozzájárulni az általa forgalmazott szerek felhasználásához. Márpedig több szövetségi államban azért nem tudnak végrehajtani halálos ítéleteket méreginjekciókkal, mert jogszerűen nem lehet beszerezni az ehhez szükséges szereket. Moore azonban arra kérte ügyvédjeit: járjanak el annak érdekében, hogy végrehajtsák rajta az ítéletet. 

Az Omaha World-Herald című helyi lap információi szerint a kivégzéskor egy eddig nem alkalmazott gyógyszerkeveréket használtak: ebben az erősen kábító hatású fentanilt, a szívműködést leállító kálium-kloridot, a nyugtató hatású diazepámot és az izombénító pankuróniumot elegyítették. A The Washington Post tudósítása szerint az elítéltnél 23 perc után állt be a halál.  

A múlt héten két német gyógyszergyártó, a Sandoz és a Fresenius Kabi is bíróságon próbálta megakadályozni, hogy általuk gyártott szereket használjanak halálos ítéletek végrehajtásánál. Egy nebraskai szövetségi bíró azonban elutasította a perkérelmet és a főállamügyész hivatala közölte: "Nebraska népe nagy többséggel úgy döntött, hogy érvényben tartja a halálbüntetést a Moore által elkövetett bűnökre". 

Az Egyesült Államok e középnyugati tagállamában három évvel ezelőtt megszüntették a halálbüntetést, de a rá következő esztendőben a választók 60 százalékának támogatásával ismét bevezették. Az Omaha World-Herald szerint Nebraskában jelenleg 11 elítélt várja a halálsoron a kivégzését.

(MTI)