Eb-selejtező: Zárt kapus lesz a szerb-magyar mérkőzés

2023. május 10. - 13:04 | Sport

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megbüntette a szerbeket, akik így az 50 ezer eurós pénzbírság mellett zárt kapuk mögött fogadják majd a magyar válogatottat az Európa-bajnoki selejtezősorozat szeptemberi fordulójában.

Eb-selejtező: Zárt kapus lesz a szerb-magyar mérkőzés
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A szerbeknek a márciusi, Montenegró elleni podgoricai mérkőzésen történtekért kell bűnhődniük, amikor szurkolóik diszkriminatív rigmusokat skandáltak. Az UEFA közlése szerint ezzel aktivizálták egy korábbi, Nemzetek Ligája-büntetésüket, amelyet akkor felfüggesztve kaptak. A szerb szurkolók emellett a bolgárok elleni, júniusi, idegenbeli találkozóra nem kísérhetik el a válogatottat.

Az UEFA nem jelzi, melyik meccsre szól a büntetés, az AP hírügynökség szerint ez a magyarok elleni lesz.

A márciusi meccsen házigazda montenegróiakat is megbüntették hasonló okok miatt, nekik 20 ezer eurót kell befizetniük és a következő hazai meccsükön a lelátó egy részét nem nyithatják meg. Montenegró legközelebb júniusban, ugyancsak a magyarok ellen lép pályára otthon.

A G csoportot a szerbek vezetik két meccsen szerzett hat pontjukkal, az eddig egy mérkőzést játszó magyarok a másodikak három ponttal.

A csoport állása:
1. Szerbia 2 2 - - 4-0 6 pont
2. Magyarország 1 1 - - 3-0 3
3. Montenegró 2 1 - 1 1-2 3
4. Litvánia 1 - - 1 0-2 0
5. Bulgária 2 - - 2 0-4 0

A további program:

3. forduló (június 17.):
Litvánia-Bulgária, Kaunas 15.00
Montenegró-Magyarország, Podgorica 18.00

4. forduló (június 20.):
Bulgária-Szerbia, Razgrad 20.45
Magyarország-Litvánia, Puskás Aréna 20.45

5. forduló (szeptember 7.):
Litvánia-Montenegró, Kaunas 20.45
Szerbia-Magyarország 20.45

6. forduló (szeptember 10.):
Montenegró-Bulgária 18.00
Litvánia-Szerbia, Kaunas 20.45

7. forduló (október 14.):
Bulgária-Litvánia 18.00
Magyarország-Szerbia, Puskás Aréna 20.45

8. forduló (október 17.):
Litvánia-Magyarország, Kaunas 20.45
Szerbia-Montenegró 20.45

9. forduló (november 16.):
Bulgária-Magyarország 20.45
Montenegró-Litvánia 20.45

10. forduló (november 19.):
Magyarország-Montenegró, Puskás Aréna 15.00
Szerbia-Bulgária 15.00


MTI