Durva verekedés volt egy kollégiumnál, egy elsős fegyvert rántott a másodikos srácra

2022. október 11. - 08:39 | Régió

A trencséni rendőrség vizsgálja két diák konfliktusát, amely végül csoportos verekedéssé fajult. Sőt, egy fegyver is előkerült – írja a TV Noviny.

Durva verekedés volt egy kollégiumnál, egy elsős fegyvert rántott a másodikos srácra
Illusztráció (Fotó: TASR)

Az eset egy trencséni középiskolai kollégium közelében történt. A szemtanúk szerint minden azzal kezdődött, hogy egy másodikos diák megtámadott egy elsőst az öltözőben.

Utóbbi úgy döntött, hogy bosszút áll, ezért másnap, az esti órákban elhívta a barátait, és kirángatták a kollégium elé a másodikos srácot. Elkezdték ütlegelni, egy szemtanú szerint négyen támadtak egyre. Végül az elsős elővett egy gázpisztolyt is, amivel a másodikos srác fejére célzott.

Nem sokkal később már a rendőrök és a mentők is a helyszínen voltak. A történtek után egy személyt, vélhetően az áldozatot kórházba szállították.

Az elsős fiú, aki erősítésként hívta a barátait, 19 éves, utólagosan jelentkezett a szakközépiskolába, ugyanis mozdonyvezető akart lenni. A rendőrség veszélyes fenyegetőzés ügyében indított vizsgálatot, konkrét személyt egyelőre nem gyanúsítottak meg.


(tvnoviny.sk)