Durva, mit művelt három fickó egy férfivel a népszerű tónál – másnap már bilincsben csücsültek

camera

1

Durva, mit művelt három fickó egy férfivel a népszerű tónál – másnap már bilincsben csücsültek

Fotók: Rendőrség (Facebook) 

Megosztás

A rendőrség rablással, illetve rablásban való bűnrészességgel gyanúsított meg három férfit a nagymihályi járásból.

A hatóság közlése szerint a három férfi szombaton hajnali 3 óra körül behatolt Pozsonyban az Aranyhomok (Zlaté piesky) strand területére, majd megrongáltak és feltörtek egy ott parkoló Volkswagen Multivan T5 típusú járművet.

Miután behatoltak a kocsiba, ketten lefogták azt ott alvó osztrák állampolgárságú férfit, a harmadik pedig ellopta a pénztárcáját, a drónját, valamint a zenedobozát. A keletkezett kárt 1000 euróban határozták meg. A történtek után a három férfi elmenekült.

Másnap a biztonsági őrök felfigyeltek a három férfi gyanús viselkedésére, ahogy ugyanazon a területen a parkoló autók között járkáltak. Értesítették a rendőrséget, ők pedig elfogták a 33, 21 és 20 éves férfit. Bilincsben a rendőrőrsre szállították őket, rablással és rablásban való bűnrészességgel gyanúsították meg őket.


-para-

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program